Repülés közben kilyukadt egy utasszállító gép

Vágólapra másolva!
Focilabdányi lyuk keletkezett repülés közben egy Boeing 737-es gép törzsén az Egyesült Államokban. A gép sikeres kényszerleszállást hajtott végre, a fedélzeten lévő 131 ember közül senki nem sérült meg.
Vágólapra másolva!

Kényszerleszállást kellett végrehajtania egy amerikai utasszállítónak, miután egy focilabda nagyságú lyuk keletkezett a Boeing 737-es gép törzsén repülés közben - írta kedden az AFP francia hírügynökség a Southwest Airlines légitársaság közleményére hivatkozva. Egyelőre nem lehet tudni, mi okozta a gép sérülését.

A Baltimore városából Nashville-be tartó repülőgép törzsén a felszállás után nagyjából harminc perc múlva alakulhatott ki a lyuk. Ekkor esett le ugyanis az utastérben a légnyomás, amely aktiválta az oxigénmaszkokat. Egy légügyi szóvivő elmondása szerint a gép közepén kialakult lyuk nagyjából akkora volt, mint egy focilabda, és az utasok keresztül tudtak nézni rajta.

A gép egyik utasa, Brian Cunningham az NBC tévécsatornának azt mondta, elaludt az ülésben, majd hirtelen hangos morajló hangra ébrett. A lyuk közvetlenül a széke fölött volt - mondta Cunningham, aki szerint az utasok nyugodtak maradtak, és felvették az oxigénmaszkokat.

A gép a West-Virginiában található Charlestown repülőterén hajtott végre kényszerleszállást helyi idő szerint hétfő este, minden gond nélkül. A 126 utas, és az ötfős személyzet közül senki sem sérült meg. "Miután leszálltunk Charlestownban, kijött a pilóta és megnézte a lyukat. Mindenki tapsolt és kezet rázott vele" - mondta az NBC-nek Cunningham.