Megcsalja európai szerelmeit Obama

A nyugat-európaiak már a tavalyi elnökválasztási kampány alatt belezúgtak Barack Obamába, és a rajongás kitart az egyre növekvő sérelmek ellenére is. Brüsszelben attól tartanak, hogy a Fehér Ház elügyetlenkedi a nemzetközi klímaharcot, más európai fővárosokban az afganisztáni háborúban várható stratégiaváltás okoz fejfájást, az egykori kommunista országokban pedig aggódnak, hogy Amerika hátat fordít nekik, és a fejük felett kacsintgat Oroszország felé. Elemzés az amerikai elnök és Európa viszonyáról.

Barack Obama némi aggodalommal készült tavaly júliusi, még elnökjelöltként elmondott berlini beszédére, de felesleges volt az idegeskedés. Az amerikai elnökválasztásról szóló, nemrég megjelent, The Battle for America 2008 című könyvből kiderül, a demokrata jelölt attól tartott, hogy nem gyűlik össze elég ember ahhoz, hogy megtöltsék a német főváros központjában, a győzelmi oszlopnál fekvő teret. Úton Berlinbe arról kérdezgette munkatársait, hogy vajon jól választották-e ki a helyszínt, végül azonban az érdeklődés a legmerészebb álmait is felülmúlta: mintegy 200 ezren jelentek meg, hogy meghallgassák beszédét.

Korábbi amerikai elnökök - John F. Kennedy és Ronald Reagan - is mondtak ugyan emlékezetes beszédeket Berlinben, de az példátlan, hogy egy elnökjelölt vonzzon ekkora tömeget. Már ebből is nyilvánvaló volt tehát, hogy Obama óriási rajongótáborral rendelkezik Európában, és ezt támasztották alá a különböző kutatások is. Ezekből kiderült, hogy a legtöbb európai országban az akkor hivatalban lévő elnök, a republikánus George Bush külpolitikáját a túlnyomó többség elutasította, de ugyanezek az emberek lelkesen támogatták a demokrata párti elnökjelöltet.

Látványos fordulat

A rajongás több mint egy évvel a berlini beszéd után is tart. A German Marshall Fund augusztus végén tette közzé a Transzatlanti Trendek 2009 című, nyár elején folytatott kutatásának eredményeit, amelynek során 12 európai országban (Bulgária, Franciaország, Hollandia, Lengyelország, Nagy-Britannia, Németország, Olaszország, Portugália, Románia, Spanyolország, Szlovákia, Törökország) végeztek felmérést, egyenként ezerfős mintán az Obama-kormányzat teljesítményéről. A felmérés legfőbb megállapítása látványos fordulatot jelez: míg George W. Bush elnök külpolitikáját 2008-ban az európaiak mindössze 19 százaléka helyeselte, addig Barack Obama kormányzatának diplomáciai tevékenységét közel négyszer ennyien (77 százalék) támogatja.

Bush elsősorban egyoldalú, a régi európai szövetségeket lekicsinylő lépéseinek - leginkább az iraki háború egyoldalú megindításának, illetve a nemzetközi klímaellenes küzdelem semmibe vételének - köszönheti népszerűtlenségét, és ugyan második ciklusában már barátibb hangot ütött meg, a csorbát nem tudta kiköszörülni. Obama már pusztán személye (intellektuális háttere, egyetemi karrierje, valamint a bőrszíne) miatt is óriási változást jelentett Bush-hoz képest, és elnöki tevékenységének első intézkedése is az volt, hogy elrendelte az USA külpolitikájának negatív szimbólumává vált guantánamói fogolytábor bezárását. Külpolitikai nyilatkozataiban is megújulást hirdetett és azt ígérte, hogy a diplomácia alapja a párbeszéd és a szövetségek építése lesz.

Csalódás klímaügyben

A felszínen tehát úgy tűnik, hogy idilli a viszony az európai országok és az Egyesült Államok között, a háttérben azonban halmozódnak a sérelmek. Az egyik legfrissebb konfliktus a klímaváltozás elleni küzdelem körül alakult ki. Obama már a kampányban azt ígérte, hogy elődjével ellentétben komolyan veszi a globális felmelegedés veszélyét, és elhárításában vezető szerepet fog vállalni. Ehhez képest azonban döcögve haladnak a klímaváltozás elleni amerikai programok, az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásáról szóló törvényjavaslatot például a képviselőház ugyan már elfogadta, de várhatóan a szenátus elé csak decemberben kerül. Az Európai Unió attól tart, hogy a késlekedés veszélybe sodorja azt a nagyszabású, decemberi koppenhágai konferenciát, amelyen elvileg dönteni kellene a klímaváltozás elleni nemzetközi összefogás részleteiről.

Tüntetők figurázzák ki Merkelt és Obamát

"Eddig azt hittük, hogy a fő probléma a kínaiakkal meg az indiaiakkal lesz. De most azt gondolom, hogy leginkább az Egyesült Államokkal van probléma" - idézte a Financial Times az Európai Bizottság egyik névtelenséget kérő tisztviselőjét, aki szerint az amerikaiakkal folyó tárgyalások "nem állnak jól". Az amerikai kormányzat klímaügyi megbízottja, Todd Stern erre kissé ingerülten úgy reagált, "lehet, hogy vannak emberek a másik oldalon", akik nem értik az amerikai törvényhozási rendszert, "de ez így működik".

Azzal Brüsszelben is tisztában vannak, hogy Obama figyelmét szinte teljesen leköti egyik fő kampányígéretének teljesítése, az amerikai egészségügyi rendszer átalakítása, amely körül hisztérikus vita alakult ki az utóbbi hónapokban. Az elnöknek így nem sok ideje jut a külpolitikára, bár ott is vannak olyan feladatok, amelyek egyre sürgősebb megoldást igényelnek. Az Afganisztánban állomásozó amerikai haderő parancsnoka, Stanley McChrystal egy szeptemberben kiszivárgott bizalmas jelentésben figyelmeztetett arra, hogy ha minden marad a régiben, akkor az Egyesült Államok és szövetségesei el fogják veszíteni a háborút a tálibok ellen.

Ingovány Afganisztánban

Egyelőre a Fehér Ház még az új stratégián dolgozik, de nem okozna meglepetést, ha több katonát vezényelnének Afganisztánba, és erősítést kérnének a zömében európai országokból álló NATO-szövetségesektől. Ezzel ingoványos talajra lépnének, mert ugyan az európai kormányok egyelőre kitartanak az afganisztáni szerepvállalás mellett, de szinte mindenhol egyre szkeptikusabb közvéleménnyel néznek szembe.

Olaszországban szeptember 21-én nemzeti gyászt tartottak annak a hat katonának az emlékére, akik egyszerre vesztették életüket Afganisztánban, és ugyan a kormány és a pártok többsége nem akarja hazahozni a mintegy háromezer katonából álló haderőt, de a sajtóban élénk vita kezdődött arról, mennyi értelme van részt venni a hadműveletben. A German Marshall Fund már idézett kutatásából pedig kiderül az is, hogy a választók Európa-szerte pesszimisták az afganisztáni misszió sikerét illetően, és többségük (a vizsgált nyugat-európaiak 55, a kelet-európaiak 69 százaléka) azt szeretné, ha katonáik minél hamarabb visszatérnének.

A Brown-affér

Obama arra sem igazán törekszik, hogy személyes kapcsolatait erősítse Európában. Az eheti G20-csúcson ugyan Gordon Brown brit miniszterelnökkel és Nicolas Sarkozy francia elnökkel közösen kiállva fenyegette meg újabb szankciókkal az állítólag titkos urándúsító üzemet működtető Iránt, de az amerikai elnök ettől eltekintve nem igazán kereste az európai vezetők társaságát. Amikor Obama márciusban a Fehér Házban fogadta Brownt, napokig attól volt hangos a brit sajtó, hogy míg Brown egy míves tolltartót vitt ajándékba, addig ő csak egy köteg DVD-t kapott az elnöktől, ráadásul olyan lemezeket, amelyeket technikai okokból az Egyesült Államokban és Kanadában lehet lejátszani.

Akkor ugyan mindkét fél tagadta, hogy hűvös lenne a viszonyuk, de azóta a Fehér Ház és maga Obama is nyíltan bírálta Nagy-Britanniát, amiért a skót kormány szabadon engedte az 1988-as Lockerbie-merényletért elítélt líbiai rabot. Az eheti New York-i ENSZ-közgyűlésen pedig, a Guardian beszámolója szerint a brit kormányfő stábja hiába próbált összehozni egy négyszemközti találkozót Obamával. Ezt ugyan hevesen tagadta Brown hivatala és a Fehér Ház is, de ez nem változtatott azon a tényen, hogy az amerikai elnök a közgyűlés idején csak Kína, Japán és Oroszország vezetőjét tüntette ki hosszabb négyszemközti beszélgetéssel. (Később, a hét második felében kezdődött G20-csúcstalálkozón végül összejött a Brown-találkozó is.)

Aggódó kelet-európaiak

Obama tehát nem kényezteti el figyelmével a nagy európai országok vezetőit, de Kelet-Európa kisebb államaiban érezhető csak igazán az aggodalom az amerikaiak hozzáállása miatt. Július közepén egy, az amerikai elnöknek címzett nyílt levelet tettek közzé többségében visszavonult, korábban magas tisztséget betöltő kelet-európai politikusok, például az egykori lengyel elnök, Lech Walesa és a korábbi cseh államfő, Václav Havel, de az aláírók között volt Martonyi János, az Orbán-kormány külügyminisztere és az SZDSZ-es Eörsi Mátyás. A levélírók aggódnak, hogy az Obama-kormányzat hátat fordít Kelet-Európának, mert "sok amerikai tisztviselő arra a megállapításra jutott, hogy a mi térségünk gondjait egyszer és mindenkorra megoldották". A nyilatkozat aláírói szerint azonban ez egyáltalán nincs így, és felsorolnak egy sor problémát, amelyekre szerintük az Egyesült Államoknak is figyelnie kellene.

Baráti gesztusok - Obama és Medvegyev

A levélben említett veszélyforrások közül a leghangsúlyosabb talán Oroszország, amely az aláírók szerint katonai agresszióját a grúziai háborúval, az energia fegyverként való használatát pedig a gázvitákkal bizonyította. "A veszély az, hogy Oroszország borzongató megfélemlítése és befolyásgyakorlása a térségben idővel a régió de facto semlegesítéséhez fog vezetni" - szól a levél, amely szerint ugyan a térség országai eltérő módon tekintenek Moszkvára, de abban egyetértenek, hogy "az Egyesült Államok teljes elkötelezettségére van szükség".

Erre azonban egyelőre várniuk kell az aggódó levélíróknak. Az Obama-kormányzat nem sokkal felállása után meghirdette az orosz-amerikai kapcsolatok újraindítását, és ugyan még nem teljesen világos, hogy ez pontosan mit is jelent, de Washington több baráti gesztust is tett Moszkva felé. Azt ugyan pusztán katonai okokkal magyarázták, hogy mégsem építik meg a Lengyelországba és Csehországba tervezett rakétavédelmi rendszert, de az oroszok nyílt örömmel fogadták az őket kezdetektől fogva irritáló, még George W. Bush elnök által elrendelt program lefújását.

Lefokozott lengyelek

A lépés különösen érzékenyen érinti Lengyelországot, a térség vezető országát, amelyet az amerikaiak leghűségesebb barátjaként tartottak számon. Ez most némileg megváltozhat, írta az [origo] kérdésére Lukasz Kulesa, a varsói központú Nemzetközi Ügyek Lengyel Intézetének elemzője. "George W. Bush elnöksége alatt Lengyelország nagyon magas helyen szerepelt az Egyesült Államok szövetségeseinek listáján. Most visszajövünk egy "természetesebb" pozícióba, mint kevésbé fontos, de továbbra is szoros partner" - fogalmazott Kulesa.

Obamának azonban történelmi okokból nehezebb is a dolga Európa keleti felén. Az egyik vezető lengyel lap, a Gazeta Wyborcza külpolitikai rovatvezetője, Bartosz Weglarczyk például az [origo] kérdéseire írt levelében úgy fogalmazott, hogy a lengyelek csodálnak minden amerikai elnököt, de "hagyományosan jobban szeretjük a republikánusokat, mert ők rendszerint keményebbek voltak a Szovjetunióval és a kommunizmussal szemben". Hasonló megállapításra jutott a German Marshall Fund kutatása is, amely szerint a vizsgált kelet-európai országokban az emberek nyugati társaiknál kevésbé utálták Busht, Obamáért pedig nem rajonganak annyira.

"Kevesen gondolják úgy a térségben, hogy Obama megválasztása javítja a transzatlanti kapcsolatokat. Viszonylag alacsony a bizalom, hogy az új elnök képes kezelni a főbb nemzetközi kihívásokat" - foglalják össze az Obamával kapcsolatos kelet-európai fenntartásokat a kutatók. Azoknak azonban, akik figyelmesen hallgatták Obama tavaly júliusi berlini beszédét, nem is lehettek illúzióik. Az akkor még csak az elnökségért kampányoló politikus ugyan kijelentette, hogy "Amerikának nincs jobb szövetségese Európánál", de emlékeztetett arra is, hogy voltak viták a két fél között, és "nem kétség, hogy lesznek nézetkülönbségek a jövőben is".