Összeomlott a holland kormánykoalíció

Vágólapra másolva!
Összeomlott a holland kormánykoalíció, miután annak pártjai nem tudtak megegyezni Hollandia afganisztáni szerepvállalásának meghosszabbításáról - jelentette be szombat hajnalban holland miniszterelnök.
Vágólapra másolva!

Jan Peter Balkenende holland kormányfő bejelentése szerint összeomlott a holland kormánykoalíció, mert arra a következtetésre jutott, hogy Kereszténydemokrata Tömörülés (CDA), a Munkapárt (PvdA) és a Keresztény Unió (CU) számára nincs közös jövő.

A bejelentést szombat hajnalban tette Jan Peter Balkenende, egy 16 órás egyeztetés után.
A kormányfő pártja, a CDA nem zárkózott el a NATO kérésének teljesítésétől, a Munkapárt viszont annak elutasítására szólított fel.

A NATO azt kérte Hollandiától, hogy egy évvel hosszabbítsák meg afganisztáni missziójukat. A majdnem kétezer holland katona küldetése idén augusztusban jár le. Jan Peter Balkenende közölte, hogy még szombaton benyújtja a királynőnek a kormánykoalícióból kilépő munkapárti miniszterek lemondását. A miniszterelnök egyelőre nem beszélt előrehozott választásokról, de politikai elemzők szerint ez elkerülhetetlen lesz.