Románia
15:002024. június 17.
Ukrajna
Belgium
18:002024. június 17.
Szlovákia

Megemelték a biztonsági készültséget Dél-Koreában

Vágólapra másolva!
Csütörtökön a dél-koreai elnök utasítást adott arra, hogy jelentősen erősítsék a biztonsági intézkedéseket az Észak-Koreával határos területeken. Közben Észak-Korea további támadásokkal fenyegette meg Dél-Koreát.
Vágólapra másolva!

A dél-koreai elnök csütörtökön utasítást adott arra, hogy jelentősen erősítsék a biztonsági intézkedéseket az Észak-Koreával határos területeken. Csapaterősítést rendeltek el annak az öt dél-koreai szigetnek a körzetében, amelyeknek egyikét kedden Észak-Korea megtámadta.

A BBC az észak-koreai hírügynökségre hivatkozva azt írta, hogy Észak-Korea további támadásokkal fenyegette meg Dél-Koreát, ha Szöul bármilyen katonai provokációt hajtana végre.

Csütörtökön a Joongang Daily című dél-koreai lap arról számolt be, hogy egy nappal a dél-koreai sziget ágyúzása előtt Kim Dzsong Il észak-koreai vezető és utódjául kijelölt fia, Kim Dzsong Un, azon a tüzérségi támaszponton járt, ahonnan leadták a löcvéseket. A lap szerint Kim Dzsong Il személyesen ekkor adta ki a parancsot a támadásra. Fia valószínűleg azért kísérte el őt, hogy tapasztalatokat szerezzen a hadsereg irányításában.

Kedden magyar idő szerint fél 7-kor tűz alá vett egy dél-koreai szigetet az észak-koreai hadsereg, amire a déliek lövésekkel válaszoltak. A dél-koreaiak szerint két katonájuk meghalt, többen pedig megsebesültek az incidensben, amely az egyik legsúlyosabb konfliktus a két ország között, amióta 1953-ban békeszerződés nélkül befejeződött a koreai háború.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről