Hárman meghaltak a bangkoki robbanásokban

2010.04.22. 22:16

Hárman meghaltak és több mint hetvenen megsebesültek Bangkokban, amikor kormányellenes tüntetők gránátokkal lődöztek. A sérültek között külföldiek is vannak.

Legkevesebb öt robbanás rázta meg csütörtök este a thaiföldi főváros üzleti negyedét ahhoz a helyhez közel, ahol hetek óta tüntetést tartanak a kormány ellenfelei, három ember meghalt, több tucatnyian megsebesültek. Az egészségügyi minisztérium szerint a sebesültek száma 75.

Suthep Thaugsuban helyettes kormányfő azt állította, hogy a VI. Ráma thaiföldi királynak emelt emlékmű mögül lőtték ki a gránátokat, vagyis onnan, ahol a kormányellenes vörös ingesek gyülekeznek. A robbanásokat M-79-es gránátok okozták - közölte a hadsereg. A környéken katonák állomásoznak, akik napok óta farkasszemet néznek a kormány távozását követelő, vörös inget viselő tüntetőkkel. A robbanások után a katonák szögesdróttal lezárták a környező utakat.

A robbanások helyszínén az emberek pánikba esve rohantak a sebesültekkel a kiérkező mentőkhöz. A televízió vérfoltos járdákról, betört ablakokról mutatott képeket.  

Előzőleg a hadsereg felszólította a Bangkok központjában összegyűlt ellenzékieket, hogy távozzanak, "mert már nincs sok idő", és katonai művelet kezdődik a tömeg feloszlatására. A thaiföldi rendfenntartók április 10-én már megpróbálták kiszorítani az ellenzékieket a belvárosból, de összecsapások törtek ki, amelyek 25 ember - 19 civil, öt katona és egy japán újságíró - életét követelték. Az összetűzésekben több mint 800-an megsebesültek.

Az AFP értesülései szerint több külföldi van a sérültek között, egy diplomáciai forrás szerint egy japán és egy ausztrál állampolgárról van szó. A budapesti külügyminisztérium továbbra sem tud arról, hogy magyarok is lennének a sérültek között.

A demonstrálók Thakszin Sinavatra elűzött kormányfőt támogatják, és azt állítják: addig nem hagynak fel az utcai tiltakozással, amíg a kormány nem ír ki előre hozott választásokat. A tüntetők szerint Abhiszit Veddzsadzsiva miniszterelnök hatalma illegitim.

KAPCSOLÓDÓ CIKK