Már nem Elvis Presleyről nevezik el gyerekeiket az amerikai anyák

Vágólapra másolva!
Lecsúszott a legnépszerűbb amerikai nevek listájáról az Elvis keresztnév, amely ötvenhét éven át folyamatosan szerepelt az ezer legkedveltebb név között. Az amerikai anyák az utóbbi években egyre inkább a nagymamáikról nevezik el kislányaikat, így olyan nevek kerültek a népszerűségi rangsor élére, mint az Isabelle, az Ava és a Chloé. A fiúk között a Bentley és a Jacob a favorit.
Vágólapra másolva!

1954 óta most először nem szerepel a legnépszerűbb amerikai gyermeknevek ezres listáján az Elvis név - közölte az illetékes amerikai hivatal. A népszerűségi lista élén már második éve a Jacob és az Isabella nevek állnak, az Aiden volt az egyetlen új név, amely felkerült a top 10-es listára - írja internetes oldalán a BBC brit közszolgálati médium.

A hercegnő és a béka című 2009-es Disney-film főszereplőjének neve, a Tiana pedig továbbra is az egyik legnépszerűbb keresztnév az Egyesült Államokban.

A hivatal szerint reneszánszukat élik az olyan, a XX. század közepén népszerű keresztnevek, mint az Isabelle, az Ava és a Chloe. Ez pedig arra utal, hogy az amerikai anyák mostanában nagymamáik után nevezik el gyermekeiket. Az MTV zenecsatorna leányanyákról szóló sorozatának hatására nagyon népszerűek lettek az utóbbi években az olyan fiúnevek, mint a Bentley és az olyan lánynevek, mint a Maci.