Alec Baldwin filmszínész is pályázik New York polgármesteri székére

Vágólapra másolva!
Versenybe szállna New York polgármesteri posztjáért Alec Baldwin amerikai színész, aki a politikusi pályáért elhagyná a 30 Rock című tévésorozatot is. Baldwin állítólag úgy érzi, hogy Anthony Weiner demokrata párti képviselő kínos erekcióügye átmozgatta a mezőnyt, és lenne esélye nyerni a 2013-as választáson.
Vágólapra másolva!

Alec Baldwin amerikai színész fontolóra vette, hogy 2013-ban versenybe szálljon a New York-i polgármesterségért, miután a posztra korábban esélyesnek tartott Anthony Weiner demokrata párti lépviselő kínos internetszexbotrányba keveredett - írta a Daily című amerikai napilap. Az ötvenhárom éves Baldwin, aki köztudomásúlag liberális nézeteket vall, otthagyná a 2006 óta futó, 30 Rock című tévésorozatot, és megpróbálná megszerezni Michael Bloomberg polgármester két év múlva megüresedő székét. Erről a sztár egyik barátja tájékoztatta a hírportált, mondván, hogy Weiner erekcióügye átmozgatta a mezőnyt, és úgy érzi, lenne esélye nyerni New Yorkban. A demokrata pártnak pedig egy jól ismert jelöltre lenne szüksége.

Alec Balwin, aki Massapequából, Long Island egyik elővárosból származik, bejelentette, hogy a 2012-es lesz az utolsó évadja a 30 Rockban. Eddig az övé a legismertebb név, amely szóba került Bloomberg utódlásával kapcsolatban. A várakozások szerint pályázhat még az elöljáróságra Christine Quinn, a városi tanács elnöke, Bill de Blasio, a tanács tagja és Bill Thompson, New York volt főkönyvelője, aki 2009-ben szoros küzdelemben maradt alul a jelenlegi polgármesterrel szemben.

A demokrata párthoz húzó filmsztár már a 90-es évek óta pedzegeti, hogy választott tisztségre vágyik, és a politika lesz számára a "második felvonás". Baldwint tavaly New York állam kormányzásával kapcsolatban hozta szóba egy bulvárlap, de a pozíciót végül a demokrata Andrew Cuomo nyerte el. Januárban a színész a CNN amerikai hírtelevíziónak elmondta, hogy nagyon szeretne elnyerni egy politikai pozíciót, és New Yorkban akar élni.