Vádat emeltek egy püspök ellen az USA-ban, mert pornográf felvételekről hallgatott

2011.10.15. 9:15

Nem fordult a rendőrséghez Kansas City katolikus püspöke annak ellenére, hogy egyik papjának laptopján több száz gyerekpornó-felvételt találtak, egy tanárnő pedig korábban jelezte: a pap nem helyénvaló módon viselkedik a gyerekekkel. Hallgatásával az ügyészség szerint veszélyezetette egy gyermek életét.

Gyermekveszélyeztetés miatt vádat emeltek a Missouri állambeli Kansas City püspöke ellen, mert nem jelentette a rendőrségnek, hogy egyik papjának komputerén gyerekpornót talált, annak ellenére, hogy megalapozottan gyaníthatta, hogy egy kislány bántalmazás áldozata volt - közölte pénteken az ügyészség képviselője.

Robert W. Finn az első katolikus püspök, aki ellen valaha is vádat emeltek az Egyesült Államokban. Az egyházi vezetőt az "A osztályú vétség miatt" egy év börtönre és ezer dollár pénzbüntetésre is ítélhetik. A püspök és a pap, Ratigan atya egyaránt ártatlannak vallotta magát.

Ratigan ellen még augusztusban 13 pontban emeltek vádat gyerekpornográfia miatt. Finn püspöknek a helyi iskola igazgatónője azonban már több mint egy évvel ezelőtt aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a pap nem helyénvaló módon viselkedik a gyerekekkel. A püspök annak ellenére döntött úgy, hogy nem szól a hatóságoknak, hogy egy számítógép-szerelő több száz gyerekpornó-felvételt talált Ratigan laptopján.

KAPCSOLÓDÓ CIKK