Inkább iszom és alszom - nem érdekli a moszkvai nomádokat Putyin

Egy jó alvás, egy nagy berúgás vagy egy moszkvai városnézés is jobb program, mint elmenni szavazni az orosz elnökválasztáson - állították az [origo]-nak a politikából kiábrándult moszkvai munkások. A napról napra élő, szállóról szállóra vándorló oroszoknak a tokaji bor jobban hiányzik, mint Putyin visszatérése.

A vékonydongájú, szemüveges orosz gyanakodva méregeti a vizespoharába kitöltött magyar szilvapálinkát. "Az illata jó" - mondja elégedetten, miután ötforintosnyi méretűre tágult orrlyukakkal beleszimatol a pohárba. "De azért én a tokaji borokat szerettem, amiket régen minden szovjet boltban lehetett kapni. Az fantasztikus volt!"

Artyom, a szerény felszereltségű moszkvai ifjúsági szálló ősz lakója bágyadtan gondol vissza ifjúságába, miközben Kamran, a hostel pakisztáni takarítója barátságosan hátba veregeti: "Ne is hallgass rá, igazi orosz alkoholista". Artyom előbb sértődötten húzza félre az orrát, majd ráhagyja. De kitart amellett, hogy régen jobb volt. "Tíz éve Vlagyimir Putyin még nem rontott el mindent Oroszországban."

Az ifjúsági szállás csak néhány sarokra van a Vörös tér hagymakupoláitól és a Kreml tornyain izzó vörös csillagoktól, de a váltás hatalmas: birodalmi tekintélyt sugárzó, egyenruhás, kucsmás rendőrök helyett itt európai turisták kalandvágya találkozik a csóró moszkvai munkások csalódottságával. A hostelben lakók nagyjából harmada olyan orosz, akinek nincs saját lakása. Miközben az ország a hétvégén elnökválasztásra és Putyin elnök diadalmas visszatérésére készül, a pálinkáspoharak fölött oroszok tömegei legyintenek az egészre.

Hostelről hostelre

Mit jelent nomádnak lenni Moszkvában? "Putyin előtt a fizetésemből futotta lakásra, kocsira, jó ruhákra, minden nap étteremben ehettem" - magyarázza a 40 éves Artyom. "Most pedig három hónapja ezen az ifjúsági szállón lakom a hátizsákos turisták között, mert ez olcsóbb, mint lakást bérelni." Új életmódjával nincs egyedül: Dennisz, az össze-vissza tetovált, holdvilágképű fiatal saját bevallása szerint több mint két éve járja a város hosteleit, és már 15 különbözőn élt: van, ahol fél évet is eltöltött, van, ahol csak néhány hetet, és amerikai feleségét is egy hostelben ismerte meg.

Dennisz Moszkvában él, és állandó munkahelye van egy társasjátékboltban, lakása viszont nincs, egy nagy kék hátizsákban hordja minden vagyonát. "Nem bánom - mondja, - így legalább rengeteg embert ismerek meg, és kritikákat írok az interneten a szállókról." "Itt 450 rubel egy éjszaka, és van közös konyha. A drága szállodákban nem lehet főzni, nem tudsz spórolni az ételen. Egy lakást kivenni meg a luxushoz szokott moszkvai ingatlanárak mellett több ezer rubel lenne naponta" - teszi hozzá egy Lettországból érkező asztalos, aki napközben "különleges bútorokat" készít "nagyon gazdagoknak".

A kettősséget jól mutatják a külvárosok: a reptérről bevezető úton a hómezőkből kiemelkedő nyírfaerdők között csillogó üvegpaloták, autószalonok és modern épületmonstrumok emelkednek, beljebb azonban lehangoló panelsorok, horpadt Ikarusok tűnnek fel, a drága távol-keleti és nyugati kocsik között pedig feltűnnek a szutykos, rozoga Zsigulik és UAZ-ok is. A dugóban araszoló kocsikból tökéletes rálátás nyílik az elegáns és gazdag elnökjelölteket ábrázoló választási plakátokra, miközben a plakátok alatt, a hóbuckák között rozoga faszékeken fagyoskodnak az 5 literes fagyállót kínáló útszéli árusok.

"Az egészet Putyin rontotta el" - morogja felindultan Artyom, ahogy belekortyol a pálinkába. Aztán heves vitába keveredik Dennisszel arról, hogy mennyiből lehetett megélni annak idején: a fiú hitetlenkedik, hogy valóban olyan jó világ volt-e régen, de a megkeseredett férfi nem tűr ellentmondást.

Gyűlölöm az országomat

Hiába fújnak azonban a jelenlegi rendszerre, a moszkvai hostelek nomádjai el sem mennek szavazni vasárnap. "Az az egyetlen szabadnapom a héten, inkább pihenek, alszom, iszom, ahelyett, hogy ezzel fárasztanám magam" - mondja Artyom, és ezzel már Dennisz is egyetért. Szerintük ugyanis nincs választási lehetőség, nincs alternatíva, akire szavazni lehetne Putyin helyett. A kommunista jelölt egy öreg kövület, az újfiúnak, a milliárdos oligarchának pedig csak Moszkvában van neve. "Vidéken azt kérdezik, ki az a Prohorov?" - legyintenek. "Oroszország nagy, és a vidék csak Putyint ismeri. Úgyis Putyin lesz az elnök."

Dennisz szerint azonban ez az egész nem is Putyinról szól. "Én gyűlölöm az országomat, és ezen nem változtatna az sem, ha más lenne az elnökünk. Putyin alatt teljesen korrupttá vált ez az ország, de magunkon kell kezdeni a változást, ha valamit el akarunk érni" - mondja. Szerinte az a legnagyobb baj, hogy ha valaki el akar kezdeni egy vállalkozást, úton-útfélen meg kell kennie minden tisztviselőt, minden csinovnyikot, és ahelyett, hogy bíróságra vinni ezeket az ügyeket, beletörődik. "Ha tőlem akarna valaki kenőpénzt kérni, biztos feljelenteném" - esküdözik, "de ez Oroszország, ez egy nagy lomha medve, itt senki nem áll a sarkára."

Natasa, a szibériai Omszkból Moszkvába látogató rózsaszín pizsamás nő azért adna Putyinnak még egy esélyt. "Én lehet, hogy elmegyek szavazni" - vonja meg a vállát, miközben kavar kettőt a hostel konyhájában rotyogó, garnélarákkal teli láboson. Annyira persze neki sem fontos: vasárnap lesznek a választások, de ő pont mostanra időzítette élete első moszkvai látogatását. A főváros jobban érdekli, mint Putyin büszke választási győzelme.