Mekkora rombolásra képes egy levetett melltartó?

Az európai focimez a legmenőbb, a használt melltartó a legkelendőbb árucikk az afrikai piacokon. A fejlett országokból érkező ruhabálák a szegényeknek az egyetlen esélyt, sok embernek pedig az olcsó öltözködés mellett a megélhetést is jelentik, ugyanakkor a sok országban hagyományos textíliiparnak esélyes sincs versenyezni a levetett göncökkel. Magyarországról inkább pénzt visznek.

Az afrikai segélyezésnek kevés területe van, amely olyan heves indulatokat vált ki, mint a ruhaadományozás, pedig az alapgondolat első látásra meggyőzőnek tűnik. A fejlett országokban összegyűjtik a felesleges, de még használható ruhákat, és eljuttatják a rászorulóknak. Az amerikai és európai családok gardróbjai megkönnyebbülnek, az afrikaiak pedig ingyen vagy legalábbis olcsón olyan áruhoz jutnak, amelyet egyébként nem engedhetnének meg maguknak. Bónuszként a környezetet is megkímélik az újrahasznosítással.

Arról, hogy a ruhaadományozás mennyire érzékeny műfaj, az afrikai textilipar dolgozói elkeseredett történeteket tudnának mesélni, sok országban ugyanis pont a fejlett országok félresiklott jóindulatát hibáztatják a helyi ruhagyárak bezárása miatt. Szerintük a hetvenes-nyolcvanas évektől érkező használtruha-dömping tette tönkre a helyi textilipart. A másik oldalon viszont ott vannak a napi egy-két dollárból élő milliók, akiknek a levetett nyugati ruhák jelentik az egyetlen esélyt arra, hogy felöltözzenek. A használtruha-üzlet ráadásul rengeteg munkahelyet teremt, és ez óvatossá teszi az afrikai kormányokat, amikor napirendre veszik az import esetleges betiltását.

Ez egy abszolút jól működő üzleti modell, amelyből nagyon sokan jól megélnek - mondta az [origo]-nak egy évek óta Nairobiban élő magyar, aki úgy látja, a helyi textiliparnak esélye sincs versenyezni az olcsó nyugati ruhákkal. Kenyában szinte mindenki használt ruhát hord, és a szabók tulajdonképpen már csak azért vannak, hogy egy-egy darabot kijavítsanak, átalakítsanak. A férfiak szinte kivétel nélkül - eredeti vagy koppintott - focipólót viselnek, és bár vidéken még akadnak emberek, akik a hagyományos, törzsi viseletben járnak, ezeket a ruhákat is rendszerint valahol Kínában vagy Indiában gyártották.

Turkáló Afrikában

A helyi társadalmi viszonyokat jól ismerő forrás szerint a használtruha-piac ugyanakkor némileg eltorzítja az emberek értékítéletét, ugyanis vannak, akik inkább megveszik az új, de silány minőségű török vagy kínai importot a belvárosi butikokból, csak azért, mert többe kerül, mint a jó minőségű, de használt és ezért olcsóbb ruha.

Ami Európából jön, az csak eredeti lehet

A Nyugatról érkező ruhák többsége nem adományként, hanem kereskedőkön keresztül, bálákban érkezik az afrikai országokba. A nyugati országokban összegyűjtött használtruha-adományok mintegy harmada kerül afrikai országokba, ahol utcai árusok vagy butikok kínálják olcsón a vevőknek a még használható darabokat. Az árusok szerint a karácsonyi időszakban érkeznek a legnagyobb bálák, mert ilyenkor a nyugati országokban szinte tömegesen visznek be használt ruhákat az adományboltokba. A mitumbának nevezett használtruha-kereskedés a nyolcvanas évek végén jelent meg Kenyában, pont abban az időszakban, amikor a kenyai textilipar igazi húzóágazatnak számított, és csaknem 200 ezer embernek adott munkát. Ma kevesebb, mint húszezren élnek meg belőle.

Több afrikai ország próbálja a használt ruhák importjának tilalmával védeni a saját textiliparát, az üzlet azonban annyira népszerű, hogy a csempészeket hasonló intézkedésekkel nem lehet feltartóztatni. A tilalomnál kifinomultabb eszközöket vetett be Ghánában John Kufour volt elnök, aki például kezdeményezte, hogy péntekenként az emberek hagyományos, afrikai ruhákat viseljenek.

Sok varroda megpróbál alkalmazkodni a szorult helyzethez, és keresi a piaci rést. Egy elefántcsontparti szabó a Guardiannek azt mondta, csak úgy tudta fenntartani a vállalkozását, hogy muszlim nőknek kezdett el ruhákat varrni, őket ugyanis nem vonzza a nyugati divat. Igaz, hogy több afrikai országban - például Ugandában vagy Nigériában - a gyarmatosítók által létrehozott gyapotültetvények és az ezekből kifejlődött textilipar fontos motorja volt a gazdaságnak, de tény az is, hogy az elmúlt egy-két évtizedben a használtruha-szállítmányok megjelenésével ezek a gyárak egymás után bezártak. A két jelenség közötti közvetlen összefüggésre azonban nincsenek meggyőző bizonyítékok - állítja a nemzetközi használtruha-kereskedelemmel foglalkozó gazdasági antropológus, Olumide Abimbola.

Ennek ellenére sok afrikai kormány ezzel a feltételezett összefüggéssel indokolja a használt ruhák importjának tilalmát - mondta az [origo] kérdésére Olumide Abimbola. Példaként Nigériát és Zimbabwét említette, hozzátéve, hogy az intézkedések célja nem mindig a helyi ipar védelme, mert a kormányokat sokszor a büszkeség motiválja. Zimbabwéban például elterjedt az a nézet, hogy az emberek bepiszkolják magukat azzal, hogy használt ruhát hordanak.

Nincsenek kevesen azok sem, akik a ruhák importjából élnek. A konkrét számokat nehéz megbecsülni, de tény, hogy teljes iparág épült a használt ruhák köré - mondta [origo]-nak Olumide Abimbola. Megélnek belőle az importőrök és a kiskereskedők, és az államnak is megvannak a bevételei, hiszen a behozatal után vámot kell fizetni a használt ruhákért. Szerinte nem utolsó szempont az sem, hogy a használtruha-iparág munkahelyeket teremt, és viselhető ruhákat biztosít azoknak, akik egyébként csak a gyenge minőségű kínai importot engedhetnék meg maguknak.

Nemcsak a szegények számítanak azonban a használt ruhák nagy rajongóinak - mondta Olumide Abimbola. Sok afrikai csak így juthat hozzá olyan dizájner darabokhoz, amelyeket a magas áruk miatt újonnan amúgy nem importálnának az országba. A Ralph Lauren vagy Calvin Klein ingre vágyók a boltokban csak olcsó, Ázsiában gyártott utánzatokat találnak, amelyekről messziről látszik, hogy nem eredetiek. A fiatal egyetemisták ezért inkább a használtruha-boltokat választják, mert ott legalább biztosak lehetnek benne, hogy eredeti darabokhoz jutnak, elképzeléseik szerint ugyanis ha valami Európából jön, az csak eredeti lehet. Számukra pont az bizonyítja a ruhák jó minőségét, hogy használtként is jó állapotban vannak - magyarázta a szakember.

Az egyik legkeresettebb ruhadarab a melltartó, amelyet minden szállítmány érkezésekor általában nagyon gyorsan elkapkodnak, és az európai exportőrök nem is mindig tudják kielégíteni a keresletet - tette hozzá Olumide Abimbola.

Okosan kell adni

A használt ruházat nemcsak a kereskedelemben, az adományozásban is slágernek számít, de melléfogni is könnyű vele. Az elmúlt években különösen nagy visszhangot váltott ki az a kezdeményezés, amelyet egy amerikai botcsinálta segélyező, Jason Sadler indított el. A marketinges szakember különböző közösségi oldalakon hirdette meg a 1millionshirts elnevezésű kampányt azzal a céllal, hogy minél több használt pólót gyűjtsön össze és küldjön el afrikai rászorulóknak. Sadler mindemellett pénzadományt is kért, hogy az olcsó pólószállítmányt nem túl olcsón eljuttathassa Afrikába. Alig egy-két héttel a kampány elindítása után a segélyszakértők össztüzet zúdítottak rá, és nemcsak butaságnak, hanem felelőtlenségnek is nevezték, hogy egymillió pólóval akarta elárasztani Afrikát. A szokatlanul heves bírálatok hatására Sadler leállította a kampányt, amely azonban így is a kártékony, félresikerült jótékonykodás példája lett.

Pólókra azonban szükség van Afrikában, mint ahogyan nadrágra és szoknyára is - mondta az [origo]-nak Borbély Emese, a főként Kenyában tevékenykedő Taita Alapítvány kuratóriumának elnöke. A forró éghajlat miatt ugyanis az afrikai öltözködés egyik alapszabálya, hogy a mellkas, a térd és a váll fedve legyen. Ezeknek a követelményeknek persze a nyugati ruházat nem mindig felel meg. Borbély Emese az alapítvány Kenyában működő árvaházában azt tapasztalta, hogy amikor a gyerekek körében szóba kerül, hogy mit tanultak a nyugatiaktól, kiemelt helyen említik az öltözködést, és a kulturális hasonulás egyik eszközeként tekintenek rá. A kenyai utcákon egész furcsa egyvelege látható az Európában húsz-harminc évvel ezelőtt divatos ruháknak és a sportmezeknek, amelyek egyre inkább háttérbe szorítják a hagyományos öltözetet. A nyugati kultúra iránti vonzódás azonban össze is zavarja az afrikaiakat, és sokukat már nehéz meggyőzni arról, hogy a helyi forróságban pont a hagyományos, lepedőszerű öltözet a legcélszerűbb - magyarázta Borbély Emese.

Mindenre szükség van, ami ingyen van - jellemezte az afrikai szükségleteket az [origo]-nak Borbély Emese, de szerinte a legszegényebbeket nem találják meg a nyugati szállítmányok, mert ők általában láthatatlanok: senki sem képviseli az érdekeiket, és a segélyszervezetekkel sem tudnak kapcsolatba lépni.

A magyarok inkább pénzt visznek

Az [origo] által megkérdezett magyarországi szervezetek általában a szállítás magas költsége miatt nem juttatnak el ruhákat Afrikába, és inkább azt a megoldást választják, hogy pénzt visznek ki, és a helyiektől megveszik a szükséges darabokat.

Az Afrikáért Alapítványnál ruhadömpingről semmiképpen sem lehet beszélni, a szervezet ugyanis logisztikai okokból nem is tud nagyobb mennyiségű adományt befogadni, illetve továbbküldeni. Ennek ellenére a Kongóban iskolát és árvaházat fenntartó alapítványnál megtalálták a módját annak, hogy miként öltöztethetik az afrikai gyerekeket. Az önkénteseik saját poggyászként viszik el az alapítványhoz érkező kisebb adományokat, így évente többször eljuttatnak pár doboznyi gyerekruhát a kongói intézményeikbe.

Legutóbb pedig cipőgyűjtő akciót hirdettek egy tanzániai árvaház javára, és az így összegyűlt pénzből az önkénteseik vásárolták meg a cipőket egy tanzániai úgynevezett humanitárius utazás során. Ennek a megoldásnak érzelmi okai is voltak, mert fontos volt, hogy az árva gyerekek is ott legyenek a vásárlásnál - mondta az [origo]-nak Frák Anita irodavezető. A cipők azért is fontosak, mert a gyerekek sokat gyalogolnak. A Kongóban élő többgyerekes családok sokszor arra kényszerülnek, hogy évente felváltva járassák a gyerekeiket az iskolába, így náluk szinte elképzelhetetlen, hogy ruhákra is teljen - indokolta a használt ruhák szükségességét Frák Anita.

A Magyar Vöröskereszt Sajtóirodáján az [origo] megkeresésére azt mondták, hogy a szervezet nem foglalkozik ruhagyűjtéssel az afrikai rászorulók javára. A Vöröskereszt Európai Zónairodáján is hasonló választ kaptunk. Giovanni Zambello, a szervezet kommunikációs munkatársa hangsúlyozta azt is, hogy a Nemzetközi Vöröskereszt nem foglalkozik használt ruhák gyűjtésével, csak újak adományozásával. Ezek az adományok pedig a jelentéseik szerint európai vagy közép-ázsiai országokba jutnak el. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat sem juttat ki ruhákat az afrikai rászorulóknak. A szervezet sajtóirodáján is azt a választ kaptuk, hogy a ruhaszállítmányok esetében sokszor maga a szállítás többe kerül, mint az adomány értéke, ezért inkább olyan programokkal foglalkoznak, amelyeket helyben lehet megvalósítani.