Szabadon engedték az azeri baltás gyilkost

Vágólapra másolva!
Elnöki kegyelemmel kiszabadult Azerbajdzsánban Ramil Sahib Safarov, aki 2004-ben fejszével gyilkolta meg alvó örmény társát Budapesten, a nemzetvédelmi egyetem kollégiumában. Safarovot 2007-ben életfogytiglanra ítélték Magyarországon. A férfi pénteken érkezett haza, és ugyan a magyar igazságügyi tárca szerint az azeriek azt ígérték, továbbra is börtönben lesz, mégis azonnal elengedték.
Vágólapra másolva!

Azerbajdzsánba érkezett és elnöki kegyelemmel kiszabadult pénteken Ramil Sahib Safarov, aki Magyarországon töltötte börtönbüntetését egy örmény katonatársa meggyilkolásáért. Ilham Aliyev elnök kegyelmi rendeletének kiadása után a 35 éves férfit azonnal szabadlábra helyezték azeri hírportálok beszámolója szerint.

Forrás: MTI/Honéczy Barnabás
Safarov a Fővárosi Bíróságon, ahol előre kitervelten, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés vádjával állt a bíróság előtt 2006. április 4-én

"Úgy érzem újjászülettem. Soha nem veszítettem el a reményt, hogy visszatérhetek hazámba, és hittem, hogy eljön az ideje, amikor a legfőbb parancsnok megoldja ezt az ügyet" - idézte a férfit a Trend angol nyelvű azeri honlap.

Safarov a NATO békepartnerségi programja keretében Magyarországon vett részt nyelvtanfolyamon, de 2004-ben baltával agyonverte alvó örmény katonatársát a nemzetvédelmi egyetem kollégiumában, amiért jogerősen életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték.

Azt ígérték, rácsok mögött marad

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium pénteken azt közölte az MTI-vel, hogy a férfi Azerbajdzsánban folytatja büntetésének letöltését. A KIM szerint az elítélt kérheti akár az ítélkező államtól, akár a végrehajtó államtól, hogy az elítélt személyek átszállításáról szóló strasbourgi európai egyezmény alapján szállítsák át.

Mivel Safarov átszállításának az egyezmény által megkövetelt feltételei fennállnak, az elítélt átszállítását a közigazgatási és igazságügyi miniszter engedélyezte. A férfit pénteken szállították Azerbajdzsánba. Az egyezmény szerint az átszállítás után a büntetés végrehajtására a végrehajtó állam joga irányadó, és egyedül ez az állam illetékes a megfelelő döntések meghozatalára - közölte a KIM.

A közleményben megemlítették, hogy Magyarországról az strasbourgi európai egyezmény alapján 2010-ben 11 elítéltet, 2011-ben 7 elítéltet, 2012-ben eddig 8 elítéltet szállítottak külföldre.

A minisztérium szerint az életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt férfi legkorábban 25 év múlva bocsátható feltételes szabadságra. Az azeri igazságügyi minisztériumtól pedig azt a tájékoztatást kapták, hogy Safarov ítéletét nem alakítják át, hanem a magyar ítélet alapján folytatják a végrehajtását.

Lehetett rá számítani

A férfi kiadatásánál Magyarország nem követett el nemzetközi jogsértést - közölte az MTI-vel Lattmann Tamás nemzetközi jogász pénteken. Magyarország az 1957-es strasbourgi európai kiadatási egyezmény és az elítéltek átszállításáról szóló 1983-as strasbourgi európai egyezmény alapján mérlegelhette az elítélt kiadatását. A kiadatási egyezmény tartalmazza az aláíró tagállamoknak azt a jogát is, hogy az elítélt amnesztiában részesülhet, az azeri elnök élt a kegyelemgyakorlás jogával.

Lattmann Tamás szerint "lehetett tudni, lehetett számítani rá, hogy ez lesz a dologból". Úgy fogalmazott: "ez várható volt, tekintettel arra, amilyen politikai vihart kavart az ügy Azerbajdzsánban a bűncselekmény elkövetésekor".

A kegyelmi döntést az azeri államfő az ország alkotmánya - az elnöki jogköröket felsoroló 109. cikk 22. bekezdése - alapján hozta. Ez kimondja, hogy a köztársaság elnöke kegyelmet gyakorol.

Csütörtökön egy örmény politikus azt állította, hogy a baltás gyilkos szabadon bocsátása állhat a mögött, hogy a magyar kormány 2-3 milliárd dollárnyi állampapírt szándékozik eladni Azerbajdzsánnak.

Örményország felháborodott

A gyilkos szabadon bocsátása után Szerzs Szargszján örmény elnök összehívta az örmény nemzetbiztonsági tanács ülését - közölte az elnök sajtóosztálya. Az örmény parlament alelnöke a nemzetközi közösség fellépését sürgette az ügy miatt. Szargszján ugyancsak rendkívüli értekezletre hívta az ENSZ-tagországok diplomáciai képviseleteinek Örményországban akkreditált vezetőit, valamint az országban működő nemzetközi intézmények vezetőit - jelentette honlapján az örmény hírügynökség (Armenpress.am).

Eduard Sarmazanov örmény parlamenti alelnök Safarov magyarországi elengedését kommentálva kijelentette: "Az, hogy a magyar hatóságok kiadták Azerbajdzsánnak a bűnöző Ramil Safarovot, minimum értetlenséget és felháborodást kelt, mert világos volt, hogy mi vár Azerbajdzsánban erre a gyilkosra. Ami pedig Aliyev elnöki kegyelmét illeti, ez újabb bizonyítéka annak, hogy Azerbajdzsánban állami szinten érvényesül az örmények iránti gyűlölet és a fasizmus politikája".

Megszólalt az ügyben a Safarov által agyonvert örmény katona, Gurgen Markarján családjának ügyvédje is: Nazeli Vardanján kijelentette, hogy Örményországnak pert kell indítania Azerbajdzsán ellen az elnöki kegyelem miatt. Az ügyvéd szerint Safarov kiengedése után Azerbajdzsán viseli a teljes felelősséget a Budapesten elkövetett gyilkosságért.

Az örmény parlament elnöke pénteken lemondta szeptemberre tervezett magyarországi látogatását, elhárítva magyar hivatali kollégája meghívását. Az örmény parlament sajtóosztálya szerint Hovik Abrahamján házelnök azért döntött így, mert a magyar kormány hozzájárult az örmény katonatársának megöléséért elítélt Safarov kiadatásához - jelentette az örmény hírügynökség.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!