Már a britek is az utcára vonulnak

Vágólapra másolva!
Több tízezren vonulhatnak szombaton Londonban az utcára, hogy tüntessenek a kormány megszorító intézkedései ellen. Ez lesz az idén a legnagyobb ilyen tiltakozó akció.
Vágólapra másolva!

A megmozdulást az váltotta ki, hogy David Cameron brit miniszterelnök kemény kézzel igyekszik leszorítani Európa egyik legnagyobb költségvetési hiányát - jelenti a Reuters. A kormányfő bírálói szerint a megszorító intézkedések nem működnek, ezért a növekedést ösztönző intézkedéseket sürgetnek. A szakszervezetek kongresszusa (TUC) közleménye szerint a szombati demonstrációra, amelynek "A működő jövő" nevet adták, az ország minden részéről érkeznek majd felvonulók. Hasonló, de kisebb felvonulások lesznek Glasgow-ban és Belfastban.

"Egyre több bizonyíték van arra, hogy a megszorítások kudarcot vallanak" - mondta Brendan Barber, a TUC főtitkára. Hozzátette: több mint két és fél millióan vannak munka nélkül, további hárommillió ember pedig nem dolgozik eleget ahhoz, hogy biztosítsa a megélhetését, a bérek pedig az elmúlt három évben minden hónapban csökkentek.

Forrás: AFP
Rövid ideig tartott David Cameron öröme a megválasztása után

Tavaly márciusban legkevesebb 250 ezren csatlakoztak a TUC által szervezett londoni demonstrációhoz, amely az iraki háború elleni, 2003-as tüntetés óta a legnagyobb volt, és erőszakba torkollott. "Nem akarjuk, hogy megismétlődjön ez" - szögezte le a TUC szóvivője. A szervezet 250 busszal hozza majd az embereket vidékről a fővárosba.

Cameron nemrég arra figyelmeztette a briteket, hogy fájdalmas döntésekkel kell szembenézniük, mivel a gazdaság visszacsúszott a recesszióba. Mint mondta, nem retten vissza a takarékossági lépésektől.