Őrizetbe vette a rendőrség Kasza Józsefet

Vágólapra másolva!
Őrizetbe vette a rendőrség Kasza Józsefet hivatali visszaélés gyanújával - jelentette a szerb állami tévé. A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) volt elnökét azzal gyanúsítják, hogy társaival 13 millió eurót sikkasztottak az Agrobank nevű pénzintézetből.
Vágólapra másolva!

Kasza az Agrobank szabadkai kirendeltségének igazgatója volt. A szerb rendőrség rajta kívül valamikori helyettesét, Zoran Malesevityet, illetve az Azohem, a Mala Bosna és az Azotara Subotica cégek tulajdonosát Malisanovicot, valamint a törvényszéki szakértőként dolgozó Paovicát is őrizetbe vette.

Az Agrobank körüli botrány nyáron tört ki. Augusztus 9-én tartóztatták le a belgrádi Agrobank igazgatótanácsának volt elnökét, Dusan Antonicot és nyolc másik vezető banktisztviselőt amiatt, hogy a pénzintézetet 300 millió eurós veszteség érte fedezetlen hitelkihelyezések miatt. Az elfogatási parancs előtt egy nappal Antonic el akarta hagyni Szerbiát, de a határon őrizetbe vették. Aznap exkluzív interjút adott a B92-nek, és elismerte, hogy felelősség terheli a bankot ért veszteség miatt, és azt sem cáfolta, hogy 600 ezer eurós sikerdíj ütötte a markát.

Azóta az üggyel kapcsolatban tucatnál több embert vettek őrizetbe, többségük az Agrobank-hitelek kedvezményezettjei voltak. Ez az első olyan nagy korrupciós ügy, amelyet az új szerb kormány hivatalba lépése után göngyölített fel a rendőrség.

Az RTS állam televízió úgy tudja, hogy Kasza József és Zoran Malesevic a letartóztatott Dusan Antonic bankigazgatóval és munkatársaival egyetértésben, törvényt sértve három hitelt helyezett ki, és öt bankgaranciát nyújtott kedvező feltételek mellett és megfelelő biztosíték nélkül Zoran Malisanovic vállalatainak.

Kasza József több mint 12 éven át vezette a VMSZ-t, hosszú ideig Szabadka polgármestere volt, a Djindjic-kormányban pedig miniszterelnök-helyettesi posztot töltött be. A VMSZ fegyelmi bizottsága 2010 februárjában fosztotta meg tiszteletbeli elnöki tisztétől, s zárta ki a pártból a párt politikáját bíráló kijelentései miatt.

Nem politikai ügy

Pásztor István, a VMSZ és a vajdasági tartományi parlament elnöke szerint Kasza kihallgatásának nincs köze a politikához, illetve a gyanúsított nemzetiségéhez. A történtek nem lepték meg, mert az Agrobank-ügy napok óta napirenden van, írta a belgrádi b92.