Szörnyethalt egy 16 éves magyar fiú Torockó mellett

Vágólapra másolva!
A mélybe zuhant, és életét vesztette egy 16 éves magyarországi fiatal az erdélyi Torockó melletti Székely-kőn.
Vágólapra másolva!

Iulia Marginean, a Fehér megyei rendőrség szóvivője az MTI-nek elmondta, a hatóságokat hétfőn délelőtt riasztotta az édesanya, aki együtt kirándult a fiával.

Lucian Forda a Fehér megyei hegyimentő-szolgálat vezetője az MTI-nek elmondta, a fiú egy magyarországi kirándulócsoporttal mászott fel a Székely-kőre, letért a kijelölt útvonalról, megcsúszott, és egy sziklaszirtről több mint húsz métert zuhant.

Lucian Forda elmondta, a fiatal a zuhanás következtében azonnal szörnyethalt. A hegyi mentők vezetője hozzátette, kollégái nagy erőfeszítéseket tesznek, hogy lehozzák a fiú holttestét a sziklás hegyről. Munkájukat a viharosra fordult időjárási körülmények is nehezítik.

A Fehér megyei Torockó fölötti, 1128 méter magas Székely-kő a turisták és a hegymászók közkedvelt célpontja. A meredek sziklaszirtekre hegymászó felszerelés és tudás nélkül is fel lehet jutni két kijelölt útvonalon.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!