Magyarország marad Schengen keleti bástyája

Vágólapra másolva!
Románia és a Bulgária jövőre sem csatlakozhat.
Vágólapra másolva!

José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke a TF1 francia televíziónak adott nyilatkozatában azt mondta, Románia és Bulgária 2014-ben sem léphet be a schengeni övezetbe, vagyis az egységes európai határőrizeti rendszerbe.

A hír nagy meglepetés, hiszen a korábbi nyilatkozatok alapján arra lehetett számítani, hogy a két országot jövőre beengedik a tagok közé.

Románia és Bulgária az uniós csatlakozás, azaz csaknem 7 éve várja, hogy a schengeni határokon belülre kerülhessen. A törekvést számos uniós tagállam támogatja, de több ország ellenzi, arra hivatkozva, hogy a korrupció és a szervezett bűnözés visszaszorítása nem megfelelő mértékű.