Őrizetben a balett-táncos támadója

Vágólapra másolva!
Szergej Filint otthona előtt öntötték le savval még januárban. A moszkvai Nagyszínház balettigazgatóját állítólag az intézményben folyó hatalmi harcok miatt támadták meg.
Vágólapra másolva!

Őrizetbe vette az orosz rendőrség a Szergej Filin-ügy egyik gyanúsítottját, aki a moszkvai Nagyszínház balettigazgatóját ért savtámadás végrehajtója lehet. "A Szergej Filin ügyében folyó rendőrségi vizsgálat keretében a moszkvai rendőrség kihallgatásra előállította a gyanúsítottak egyikét" - olvasható a moszkvai rendőrség közleményében. A hatóságok nem nevezték meg az illetőt, csupán annyit közöltek, hogy jelenleg folyik a házkutatás a gyanúsított lakóhelyén.

Az ügyben számos személyt kihallgattak már, de ez az első alkalom, hogy valakit gyanúsítottként vettek őrizetbe. Jekatyerina Novikova, a Nagyszínház szóvivője a Ria Novosztyi orosz hírügynökségnek elmondta: a rendőrség arról tájékoztatta őt, hogy a támadás végrehajtóját vették őrizetbe, aki "nem a Nagyszínház balett-társulatának tagja".

Január 17-én a moszkvai Nagyszínház balett-társulatának művészeti igazgatóját a lakása előtt egy ismeretlen támadó savval leöntötte. A 42 éves egykori világhírű balett-táncos harmadfokú égési sérüléseket szenvedett az arcán, a látása veszélybe került. A támadást a Nagyszínház kulisszái mögött folyó hatalmi harcok, rivalizálás számlájára írják.

Moszkvában, majd később Németországban számtalan szemműtétet végeztek Filinen, jelenleg egy németországi klinikán folyik a rehabilitációja. Filin valószínűleg visszanyeri annyira a látását, hogy ismét elláthatja majd feladatait.

Az elkövető és felbujtója kilétéről eddig semmilyen hivatalos információ nem látott napvilágot. Szergej Filin egy sajtónyilatkozatban közölte, hogy tudja, ki volt a támadója, de nem akarja megnevezni őt a hatósági vizsgálat végéig.