Sao Paolo az új Isztambul

Vágólapra másolva!
Már kétszázezernél is többen vannak a tüntetők a brazil nagyvárosok utcáin. Az eredetileg a tömegközlekedési díjak emelkedése elleni tiltakozásként induló demonstrációk mára országos korrupció- és szegénységellenes megmozdulásokká nőtték ki magukat. Közben a rendőri brutalitás sem múlja alul a közelmúltban Törökországban látott szintet.
Vágólapra másolva!

Néhány napja tiltakozások kezdődtek Brazíliában a tömegközlekedés díjainak emelése miatt, de a célok egyre bővültek, és most már "Jobb Brazíliát!” jelszóval követelik a tüntetők az oktatás és az egészségügy fejlesztését, a rendőri erőszak visszaszorítását és az ország korrupciótól való megtisztítását is.

A június 13-i tüntetéseket hétfőn továbbiak követték, amikor a nagyvárosokban összesen legalább kétszázezer ember ment az utcákra. Sao Paulóban 65 ezren, Rióban százezren, Belo Horizontéban pedig legkevesebb húszezren vettek részt a kormányellenes megmozdulásban. Az ország fővárosában a tüntetők a brazil Kongresszus épületének tetejére is feljutottak.

A Törökországban látott tüntetésekhez a mostani brazil helyzet nem csak a demonstrációk céljaiban, de sajnos a rendőri brutalitás tekintetében is sok hasonlóságot mutat. Török társaikhoz hasonlóan a brazilok is kihasználják a közösségi média által kínál előnyöket, képekkel és videókkal szórják tele az internetet. Felvételeiken látható, hogyan támadnak felfegyverzett rendőrök fegyvertelen tüntetőkre, az itt látható videón a gumilövedéket lőnek egy erkélyen filmező emberre, egy újságíró pedig arról beszél, hogy a rendőrök nem hagyták dolgozni. Ezen a felvételen egy gumilövedéktől sebesült lány mesél a túlkapásokról, fotókat pedig erre a linkre kattintva találhat.

A karrierjét szélsőbaloldali gerillaként kezdő Dilma Rousseff elnök eddig csak annyit közölt, hogy a békés tiltakozások helyénvalóak, és "a demokrácia részét képezik".