Százegy éves, és vezet

Vágólapra másolva!
Emilio Zumerle 1912-ben született, és 55 éve ugyanazzal a Fiattal jár. Százegy évesen újította meg a jogosítványát.
Vágólapra másolva!

A Verona melletti Montorióban élő Emilio Zumerle 1912-ben született, harcolt a második világháborúban, de csak elég későn, 55 évvel ezelőtt szerzett jogosítványt. Addig nem engedhette meg magának, hogy autót vegyen - mondta a Corriere della Sera című lapnak, hozzáfűzve, hogy 1967 óta nem cserélte le kocsiját, ugyanazt a Fiat Giardinettát vezeti.

Korábban a nyolcvan éven felülieknek elég volt háromévente megújítaniuk a jogosítványt, de változott a törvény, így most már évente kell megjelennie a felülvizsgálaton. Szerencsére ez sem okoz problémát a jó egészségnek örvendő Zumerlének. A legutóbbi vizsgálat alkalmával fia szerint még egy közös fotózásra is megkérték, mert ilyen idős jogosítványtulajdonos még nem fordult elő a praxisukban.

Zumerle titka, hogy ügyel az étrendjére, és aktív életet él. Önállóan gondoskodik magáról, maga főz, ő tartja rendben a kertjét és a házát, csak hetente egyszer jár hozzá háztartási alkalmazott.