Hat évet kapott Ehud Olmert

Vágólapra másolva!
A korábbi izraeli kormányfő egy ingatlanbotrányba bukott bele.
Vágólapra másolva!

A korábbi izraeli kormányfő szóvivője azt mondta, Olmert megfellebbezi a döntést a legfelsőbb bíróságon, és kérni fogja, hogy óvadék ellenében szabadlábon védekezhessen – írja a BBC. Ügyvédje a per során azt is kérte, hogy az egykori kormányfő közmunkával válthassa meg a büntetését.

A 68 éves Olmertet márciusban vádolták meg egy ingatlanügylettel kapcsolatos csalással, amely akkor történt, amikor Olmert még Jeruzsálem polgármestere volt. Az elsőfokú ítélet szerint először 500 ezer sékelt, azaz 145 ezer dollárt fogadott el egy luxusapartman építésekor, egy másik beruházásnál pedig 60 ezer sékelt tett zsebre.

Olmert 2006 és 2009 között volt Izrael miniszterelnöke, és korrupciógyanús vádak miatt kellett távoznia a posztról. Ha jogerősen is elítélik, ő lehet az első olyan izraeli kormányfő, akinek börtönbe kell vonulnia.