Nem hozott döntést a horvát elnökválasztás

Vágólapra másolva!
A szinte véglegesnek mondható hivatalos részeredmények fényében biztosnak mondható, hogy meg kell tartani a horvátországi elnökválasztás második fordulóját is, amelyen a két továbbjutó jelölt, Ivo Josipovic jelenlegi államfő és Kolinda Grabar Kitanovic jobbközép ellenzéki politikus méreti meg magát újra.
Vágólapra másolva!

A szavazást követően közzétett exit poll adatokból az derült ki, hogy a négy jelölt közül a legtöbb szavazatot Ivo Josipovic jelenlegi államfő, a Szociáldemokrata Párt és Kolinda Grabar Kitanovic, a jobbközép Horvát Demokrata Közösség jelöltje kapta.

A horvát választási bizottság által 98,63 százalékos feldolgozottság alapján közzétett adatok szerint a vasárnap tartott első fordulóban Josipovic a voksok 38,50, míg Kitanovic a szavazatok 37,15 százalékát szerezte meg.

Ez alapján ők mérkőznek meg az elnökválasztás második fordulójában, amelyre január 11-én kerül sor. A választópolgároknak a szavazóhelyiségekből történő megkérdezésén alapuló felmérést a horvát Nova TV tévécsatorna hozta nyilvánosságra.

Kevesebben voksolhattak

A választási törvény átalakítása miatt 700 ezerrel kevesebben szavazhatnak a mostani elnökválasztáson, mint öt évvel ezelőtt. Az elnökjelöltekre 6350 helyen adhatták le voksaikat az állampolgárok: belföldön 6260, külföldön pedig 90 szavazóhelyiségben. Horvátországon kívül 50 országban lehetett az urnákhoz járulni.

A választási bizottság adatai szerint az első fordulóban a szavazásra jogosultak 47,12 százaléka, mintegy 1 millió 771 ezer ember járult az urnák elé.

Kevesebb jelölt

Az idei elnökválasztáson kevesebb a jelölt, mint korábban volt: 2009-ben 12-en, 2005-ben 13-an indultak az elnöki tisztségért. A mostaninál kevesebben csak 1997-ben szálltak versenybe, összesen hárman. Akkor Franjo Tudman másodszor is győzelmet aratott két vetélytársával szemben. Rekordszámú megfigyelő lesz jelen ugyanakkor a mostani választásokon: összesen 22 ezer, vagyis minden szavazóhelységre átlagosan 3,5 fél megfigyelő jut.