Kim Ir Szen fia lesz az új észak-koreai nagykövet Prágában

2015.01.22. 20:43

Kim Pjongil, az észak-koreai kommunista rendszert megalapító és évtizedeken át vezető Kim Ir Szen fia lesz a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság új nagykövete Prágában – közölte az E15.cz prágai hírportál.

Zuzana Christofová, a cseh külügyminisztérium szóvivője a lap értesülését – csak közvetett módon ugyan, de – megerősítette.

"Az új észak-koreai nagykövet az után foglalja el a helyét, hogy átadja megbízólevelét Milos Zeman köztársasági elnöknek. Erre egyelőre nem került sor" – mondta a szóvivő.

Kim Pjongil a cseh sajtó szerint a hetvenes évek vége óta különböző európai diplomáciai posztokon lényegében egyfajta "száműzetésben" van, nehogy beavatkozhasson az észak-koreai politikai életbe.

Kim Ir Szen és Kim DzsongilForrás: MTI/AP/Dzson Csol Dzsin

A leendő prágai nagykövet a cseh sajtó szerint Kim Ir Szen utódjának, a már elhunyt Kim Dzsongilnek a fiatalabb mostohatestvére, tehát Észak-Korea mai vezetőjének, Kim Dzsongunnak a nagybátyja. Kim Pjongil állítólag szabados életvitele miatt veszítette el apja kegyeit, ezért diplomata 1979 óta.

Az európai média korábban arról is írt, hogy Kim Pjongil állítólag rendkívül hasonlít édesapjára, akit az észak-koreaiak továbbra is félistenként tisztelnek, ezért veszélyt jelent a mai phenjani vezetésre. Kim Pjongil a nyolcvanas évek végén Észak-Korea budapesti nagykövete volt.