Ennél még Szaddám is jobb volt - Migránsok mesélnek az Origónak
A Nyugati pályaudvarra érkező menekültek
Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
Kétszeres kihasználtság, egyelőre konfliktusok nélkül, és hihetetlen sztorik. Mindez Budapesttől alig 40 percre, a bicskei menekülttáborban. Az intézmény igazgatója ilyen áradatot még soha nem tapasztalt, de az Origónak nyilatkozó bentlakók motivációja is érthető. Az Iszlám Állam elől menekülő szunnita, hazavágyó kurdisztáni autószerelő és egy harmadik, számunkra megfejthetetlen figura. Vagy önök hallottak már menekülttáborban tengődő moszadosról?
Bicske felé volt dolgom a múlt hétvégén. Esti vonattal mentem. A szerelvény zsúfolt volt a rajta utazó migránsok miatt, akiket a Déli-pályaudvaron dolgozó önkéntesek tettek fel a győri személyre. "Na, megvolt az első sokk velük kapcsolatban" – méltatlankodott hazatelefonálva a mögöttem ülő férfi.
Mondata jól tükrözte az általános hangulatot: a mintegy 30 idegen a vonat jól körülhatárolható szegleteiben – leginkább a WC környékén – foglalt helyet, a "magyarok" pedig lopva mertek csak rájuk nézni. Utána meg összesúgtak.
Mivel az alkalmi utasok a mellékhelyiséget körülülték, volt, aki inkább visszatartotta a sürgős dolgát, csak ne kelljen odamenni. Az einstandolt szakasz körül kellemetlen szag terjengett; ki tudja, mikor láttak (láthattak) vizet utoljára? Fél óra után begördültünk Bicske-alsóra, ahol leszálltak. Felszabadult sóhajok, pont olyanok, mint amik egy BKV-buszt járnak át, amikor egy csöves végre letámolyog róla. De innen vajon merre mennek?
Talán eltűnnek hirtelen
Kedd délelőtt a Délinél. Gyakran járok arra, feltűnő, hogy az eddig a zöldséges mellett várakozó menekültek most nincsenek ott. Augusztus 1-jén módosult a menekültügyi törvény, alighanem ennek van ilyen gyors hatása: Szerbiát biztonságos országnak minősítették, könnyebben lehet visszatoloncolni a határsértőket.
Léderer András, a Migration Aid nevű civil szervezet helyi koordinátora azonban tud egy héttagú családról, akiket Bicskére irányítottak. Őket várjuk, de kiderül, hogy hiába: átmeneti szállásukon közölték, nem várnak a segítségre. Minket viszont vár a bicskei befogadóközpont vezetője, úgyhogy nem téblábolhatunk tovább, immár "mélymagyar" szerelvényen tartunk nyugat felé.
A vasúttól a központig semmi rendkívüli, onnantól a város északi határánál lévő táborig viszont 100 méterenként jönnek szembe a migránsok.
A helyiek biztonságérzetét az egyre-másra feltűnő rendőrjárőrök javítják, egyelőre sikerrel.
A befogadó állomásnál a készenlétisek járnak ki-be. Mi nem mehetünk be, ezért az intézmény igazgatójával az állomás előtt találkozunk.
Ilyet még nem láttak
Székely Béla nem ma kezdte, 22 éve foglalkozik menekültüggyel, de ilyen nyomásra ő sem emlékszik, még a délszláv háború idejéről sem:
"200 százalékos a kihasználtságunk, a 464 férőhelyre jelenleg 900-950 ember jut, de voltunk már 1000 fölött is".
Szerinte még legalább 1-2 hét, amire fel tudják mérni, hogy a múlt szombattól hatályos új szabályozás után normalizálódhat-e a létszám, de a korábban mért napi 80-100 jelentkezőnek már most csak a töredéke érkezik hozzájuk.
"Az itt elszállásoltak jellemzően Afganisztánból, Pakisztánból, Kongóból, Szomáliából vagy Bangladesből érkeztek. Konfliktusokkal terhelt országok ezek, ahol a kormányok nem képesek ellátni a feladatukat – mondja az igazgató, akit itt muszáj félbeszakítanom, de a kérdésemet elhárítja. – Nem az én feladatom minősíteni, hogy ezek biztonságos országok-e, mi az ide érkezők ellátásáért felelünk."
Elmennek, pedig lenne esélyük
Azt viszont megtudjuk, hogy a Bicskére érkezők átlagosan 3-4 hetet töltenek a befogadó állomáson.
„Még mindig nem vagyunk célország, csak útba esünk Nyugat-Európa felé.
Sokan nem várják meg, amíg a menekültkérelmüket elbírálják – ez is egy nyitott tábor, akármikor kisétálhatnak –, és gyakran azok is elmennek, akiknek lenne esélyük a pozitív döntésre, de nem várják meg, mert hosszú távon nem Magyarországon képzelik el az életüket, hanem Nyugaton, mert esetleg ott vannak már rokonaik, vagy úgy érzik, jobban be tudnak illeszkedni a társadalomba, mint itt" – magyarázza az igazgató.
Székely Béla munkáját jelenleg 21 közalkalmazott segíti, de a dolgozói összlétszám az önkéntesekkel és a különböző uniós programok útján ide érkezőkkel együtt 40 körül van. A debrecenihez hasonló eset itt szerencsére még nem történt, bár "ha sokan vannak összezsúfolva egy helyre, könnyebben előfordul, hogy az emberek idegesebben reagálnak". A rendőrség jelenléte éppen ezért elengedhetetlen, még az olyan ártatlannak tűnő helyzetekben is, mint az ebéd előtti sorban állás.
És ha már az étkezésről esett szó: a táborlakók naponta háromszor kapnak enni, emellett jogosultak orvosi ellátásra, a gyerekeket iskolába járatják – ha összejön a létszám, szeptembertől külön osztály lesz nekik az egyik helyi iskolában –, illetve havi 7125 forint költőpénz kapnak.
Irány Belgium!
Az igazgatóval folytatott beszélgetést a porta árnyékából végignézte három bentlakó. Odamegyek hozzájuk, és szerencsém van: egy-két szót beszélnek angolul. Irakból jöttek, egyikük, a 37 éves Hareb Fallúdzsában dolgozott könyvelőként, honfitársa, a 35 év körüli Ilfan Kirkukból érkezett. Tavaly szeptemberben keltek útra.
"Túl sok országban voltunk – mondja Hareb, majd a jó előre bekészített térképemen már mutatja is az útvonalat, amelynek Bicske csak egy állomása. –
Belgiumba akarok menni!
Ott jól bánnak a menekültekkel, több barátom ott van már, és azt mondják, 6 hónap alatt minden papírt megkaptak."
Épp ennyi ideje várnak Bicskén arra, hogy döntsenek a menekültügyi kérelmükről. Kissé érthetetlen, mi tart ennyi ideig, már ha minden szava igaz a történetüknek.
"Akkor keltem útra, amikor a Dáás (az Iszlám Állam arab rövidítése – a szerk.) lerohanta a várost.
Szunnita vagyok, nem volt választásom.
A kormányt és a hadsereget a síiták uralják, ha nem harcolok a Dáás ellen, akkor ők ölnek meg, ha viszont a Dáás tudja meg, hogy katona vagy rendőr vagyok, akkor ők” – meséli Hareb, aki szerint a dzsihádisták titka a széles nemzetközi támogatás. Ő maga is látott csecseneket, afgánokat vagy épp európaiakat.
Ezen a ponton arra kér minket, ne fotózzuk le, mert a még Fallúdzsában élő családja könnyen bajba kerülhet. Sok mindent hallok otthonról: a férfiaknak szakállt kell viselniük, ez a farmer, amit most hord, biztosan nem lenne jó.
Exmoszados Bicskén?
"Ez sem" – veszi át a szót Ilfan, majd egy pillanatra felhúzza az ingujját, és megmutatja a karjára varrt női alakot. A szavakat egyre nehezebben találja, de szerencsénkre arra jön egy angolul jól beszélő ismerőse, akinek hála ő is felszabadultabban beszél.
"Az izraeli CIA-nál dolgoztam"
– mondja, amikor a múltjáról érdeklődöm. "Micsoda?! A Moszadnál?" – kérdezem pislogva, innentől elég nehéz mindent elhinni, amit mond.
Ő azonban kitart emellett: "Az volt a dolgom, hogy a turistákat figyeljem. Kirkuk vallásilag elég vegyes hely, stratégiailag fontos helyen fekszik, talán ezért volt fontos az izraelieknek. Veszélyes munka volt, de szerettem. Mondjuk más lehetőség nem nagyon volt" – állítja a kurd férfi, de arra nem ad egyértelmű választ, hogy ha ilyen fontos munkája volt, mit keres Bicskén, és egykori munkaadója miért nem mentette ki őt. Meggyőzésképp mutat pár képet, amit a pesmergáknál (kurd harcosoknál) századosként szolgáló bátyjától kapott.
Még Szaddám is jobb volt
A jó ideje hallgatag Hareb ezen a ponton elnézést kér, de a helyét átveszi Ilfan földije, a 30 éves Abdullah. Az angol neki is nehezen megy, német szavakat kever közé, úgyhogy németül folytatjuk. Az Erbil mellől származó fiatalember még 2000-ben került ki Bonnba, autószerelőként dolgozott, de tavaly nyáron hazatért. Nem bírta sokáig, most megint Németország felé tart.
Sok minden szóba kerül: biztos például abban, hogy lesz egyszer független Kurdisztán, de annál, ami most otthon történik, még a kurdokkal kegyetlenkedő Szaddám Husszein idején is jobb volt:
"Lehet akármennyi olajunk, nyugalmunk soha nem lesz!"
És hogy mit érez itt nálunk? "Szeretem Magyarországot, de sok a papírmunka – mondja Abdullah, de hamar kiderül: neki Nyugat-Európa is csak átmenet. – Mit gondol, hova tartok? Haza akarok menni!"