„Négy szíriai menekült próbál Görögországba jutni egy 1m x 2m x 20 cm méretű tutajon, amelynek a sűrűsége 800 kg/m2. Számold ki, hogy hány menekültet kell lelökniük róla, hogy a tutaj ne süllyedjen el, ha a menekültek tömege egyenként 60 kg” – ez volt a fizikafeladat.
A feladatot az egyik diáklány édesanyja vette észre, és felháborodásában azonnal kérdőre vonta a gimnáziumot.
A tanár, Grzegorz Nowik azzal védekezett, hogy csak fel akarta kelteni a gyerekek figyelmét, mert az „nem érdekli őket, ha azt magyarázom, miért lebeg egy fadarab a vízen”.
Állítása szerint a feladat lediktálása közben mondta is a gyerekeknek, hogy viccel – számolt be a CNN.
A felháborodott szülő feltette a Facebookra a feladatot. „Nem találok szavakat” – írta hozzá a sputniknews.com tudósítása szerint.
A gimnázium vezetői sem értették a „tréfát”. „Azonnal elbocsátjuk, ha még egyszer előfordul ilyesmi – jelentette ki Elzbieta Stasiewicz igazgatóhelyettes. – A tanár bocsánatot kért, és megbánta a tettét” – tette hozzá.