Újabb pedofil ügy a francia katolikus egyházban

Vágólapra másolva!
Újabb pedofil ügy robbant ki a francia katolikus egyházban. Az érintett pap még 1993-ban molesztált 12 éves gyerekeket egy ifjúsági táborban, de csak a közelmúltban mentették fel hivatása gyakorlása alól. 
Vágólapra másolva!

Egy kiskorúak elleni szexuális bántalmazással 2012-ben megvádolt francia papot csak a közelmúltban mentettek fel a hivatása gyakorlása alól - ismerte el Jacques Blaquart, orléans-i püspök. A francia katolikus egyház újabb pedofil ügye egy 1993-as esetet érint, amely egy ifjúsági táborban történt.

Előbb kellett volna felmenteni

Az ügyben érintett, jelenleg 65 éves pap ellen az akkori illetékes egyházi vezetők olyan intézkedéseket hoztak, hogy az ne maradhasson egyedül a rá bízott fiatalokkal, de

nem tettek feljelentést ellene.

Jacques Blaquart amikor 2011-ben az egyik sértettől értesült a történtektől, azonnal az igazságszolgáltatáshoz fordult, és a pap ellen vádat is emeltek.

A nyomozás során nyolc-kilenc olyan esetre derült fény, amikor kiskorúak sérelmére követtek el szexuális bántalmazást.

Az áldozatok 12 évesek voltak.

A pap elismerte a bűncselekményeket, ügyében jövőre dönt a bíróság.

A vádemelés ellenére a püspök csak a közelmúltban mentette fel a papot hivatása gyakorlása alól, de ahogy fogalmazott "ezt előbb meg kellett volna tennie".

Független bizottságot hoznak létre

A francia püspöki konferencia hat nappal ezelőtt jelezte, hogy mindent olyan pedofilügyet kivizsgál, amelyben papok érintettek, még a múltban történteket is.

A döntésre azt követően került sor, hogy Lyonban az egyházmegye több tagja, köztük Franciaország egyik legbefolyásosabb és legismertebb katolikus vezetője, Philippe Barbarin bíboros, lyoni érsek ellen is rendőrségi vizsgálat indult papi pedofília elhallgatása miatt.

A francia katolikus egyház ezért a pedofília elleni harc érdekében több intézkedésről is döntött.

  • Létrehoznak egy világi ember által vezetett független nemzeti bizottságot,
  • valamint minden egyházkerületben egy olyan központot, ahol meghallgatják az áldozatokat.

Az orléans-i egyházkerületben már több mint egy éve létrehoztak egy ilyen központot. Ide az első évben négy hívás érkezett, a lyoni botrány kirobbanása óta viszont 12.

Négy bejelentés már elhunyt papokra vonatkozott, a többi pedig más egyházkerületekben történt eseteket érintett, ezért az orléans-i püspök továbbította az ügyeket az illetékes egyházi vezetőknek.