Merényletekre készülő dzsihádistákról ír a belga sajtó

2016.06.15. 10:12

Belgiumi és franciaországi merényletekre készülő dzsihádisták tartanak Európába, az Iszlám Állam nevű terrorszervezet harcosai másfél héttel ezelőtt indultak útnak Szíriából, hogy Törökországon és Görögországon keresztül a kontinensre jussanak - jelentette szerdán az egyik belga napilap a terrorellenes hatóságok információira hivatkozva.

La Derniere Heure állítólag megszerezte azt a levelet, amelyben az illetékes belga hatóság az azonnali terrorfenyegetettségre figyelmeztette a rendőrségi szerveket. Az üzenetben az áll, hogy a terroristák útlevél nélkül szándékoznak Európába jutni, egyik csoportjuk Belgiumba, a másik pedig Franciaországba. A belga szervek szerint az Iszlám Állam terroristáinak első számú célpontja Franciaország, azonban nem zárható ki annak a lehetősége sem, hogy egyes terrorsejtek Belgiumban is merényleteket terveznek. 

A belga rendőrség újabb merénylettől tartForrás: AFP/John Thys

Három célpontot említettek

A La Derniere Heure szerint három lehetséges belgiumi célpontot említettek a levélben: egy nagy brüsszeli bevásárlóközpontot, egy amerikai gyorsétteremlánc egyik helyi egységét, valamint egy rendőrkapitányságot. A fenyegetéseket elemző belga testület (OCAM), amely továbbra is hármas, azaz "súlyos" fokozaton tartja az ország terrorkészültségi szintjét, arra hívta fel a figyelmet, hogy még mindig nem sikerült nyomára akadni a március 22-i merényleteket elkövető terrorkommandó birtokában lévő fegyvereknek és robbanószereknek - írta a lap.

Bombázzák az Iszlám Állam állásait

Az OCAM szerint az is növeli a terrorfenyegetettséget, hogy Belgium július 1-jén megkezdi az Iszlám Állam szíriai állásainak bombázását.

Bizonyított kapcsolat

Március 22-én Brüsszelben a Zaventem nemzetközi repülőtéren és a Maelbeek metróállomáson hajtottak végre terrortámadást, 32-en meghaltak. Tavaly november 13-án Párizsban hét helyszínen követtek el merényleteket, ezekben 130 ember vesztette életét. A hatóságok szerint bizonyított kapcsolat van a párizsi és a brüsszeli merényletek kitervelői és elkövetői csoportjai között. Mindkét támadás elkövetőjeként az Iszlám Állam jelentkezett.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK