Az egyik londoni terrorista a metrónál dolgozott

London, 2017. június 5. A londoni rendőrség által 2017. június 5-én közreadott kép Khuram Shazad Buttról (b) és Rachid Redouane-ról. A rendőrség kettejüket megnevezte a három terrorista közül, akik június 3-án éjjel Londonban egy furgonnal gyalogosok közé hajtottak a London Bridge-en, majd a közeli piac, a Borough Market környékén késsel támadtak a járókelőkre. Hét ember életét vesztette, negyvennyolc megsebesült. (MTI/EPA/Londoni rendőrség)
Vágólapra másolva!
A rendőrség és a brit elhárítás is tudott Khuram Shazad Butt utolsó üzenetéről. „A nehézség bizony könnyebbséggel jár" – idézte a Koránból, a hatóságok szerint viszont mivel nem megtervezett támadásról volt szó, ezért az üzenetet nem tekintik fontosnak - írta a Daily Mail.
Vágólapra másolva!

Egyre több információ derül ki a szombati londoni terrortámadás elkövetőiről. A marokkói születésű Rachid Redouane –ról annyit tudni, volt egy brit felesége és egy 18 hónapos lánya, de a nő elhagyta a férfit, amikor szélsőséges iszlám nézeteit a gyereknevelésbe is be akarta emelni. Állítólag nem engedte a kicsinek, hogy tévét nézzen, nehogy

a nyugati propaganda megfertőzze, és meleg legyen.

Egyéb kívánságai is voltak még az apának, nem nézte jó szemmel például, hogy a lánya sertést eszik, és azt sem, hogy szeret táncolni. Redouane azt

szerette volna, ha lánya muzulmánként

nő fel, de a gyerek anyja nem engedett a nyomásnak.

Khuram Shazad Buttról és Rachid Redouane. A rendőrség kettejüket megnevezte a három terrorista közül, akik június 3-án éjjel Londonban egy furgonnal gyalogosok közé hajtottak a London Bridge-en, majd a közeli piac, a Borough Market környékén késsel támadtak a járókelőkre Forrás: MTI/EPA/Londoni rendőrség/-------------------

Az egyik merénylő a londoni metrónál is dolgozott

Társa, Khuram Shazad Butt május 10-én posztolt WhatsApp-profiljára. A Koránból, Allahtól idézett: "A nehézség bizony könnyebbséggel jár". Utolsó üzenetét három nappal a támadás előtt írta. A

profilképét is megváltoztatta, szintén a Koránból vett sorokra:

"Beszélni az igazságosságról, kedvesen beszélni, udvariasan beszélni, tisztességesen beszélni, gyengéden beszélni, kedvesen beszélni, nem hiába beszélni" – hivatkozott a lap a Mirror című újságra.

A pakisztáni születésű, 27 éves Butt talán még társánál is szélsőségesebb nézeteket vallott. Sosem beszélt nőkhöz, és egy mecset ellen is tiltakozott, mert szerinte iszlámellenes volt. Butt a brit rendőrség és elhárítás előtt is ismert volt. Focirajongó volt, ezért viselt Arsenal-pólót. Londonban dolgozott az egyik KFC-étteremben, korábban viszont a londoni metrónál kapott állást, pedig már

akkor is szerepelt propagandavideókban.

Forrás: MTI/AP/Matt Dunham

Vizsgálják a kapcsolataikat

A rendőrség máig nem nevezte meg a harmadik merénylőt. Egyelőre azt vizsgálják, a terroristák kikkel álltak kapcsolatban, illetve volt-e segítségük.

A három merénylő szombaton késő este a London híd járdájára felhajtva gyalogosokat gázolt el, majd a közeli piac, a Borough Market környékén sok embert megkéselt. A támadásban heten meghaltak, 48-an megsérültek.

A kiérkező fegyveres rendőri egység mindhármukat az első bejelentéstől számított nyolc percen belül agyonlőtte.