Az Egyiptomba áttelepült ukrán édesanya 5 éves kislányát az arab nagymamája saját kezűleg műtötte meg. 

A Hurghadában élő ukrán nő kislányán az egyiptomi anyósa otthoni körülmények között végezte el a kegyetlen műtétet, míg a menye nem volt otthon. A minden higiéniát nélkülöző tortúra során fertőzés és szepszis lépett fel, amibe az ötéves gyerek belehalt. 

Bár Egyiptomban még 2008-ban betiltották a női körülmetélést, az arab országban továbbra is javában dívik ez az eljárás. Sőt a világon itt fordul elő a legtöbb eset.

A fanatikusan vallásos arabok úgy tartják, hogy az a nő, akin nem hajtják végre a körülmetélést, tisztátalan. A családokon belül ezért titokban végzik el az ilyen „műtéteket", attól tartva, hogy a lánygyermeküket e nélkül nem tudják majd férjhez adni – írja a Vesztyi.