Három napig bírná az afgán kormány az USA nélkül

Vágólapra másolva!
Huszonegy terrorcsoport tevékenykedik Afganisztán területén – mondta Asraf Gáni afgán elnök, aki vasárnap a CBS amerikai televíziós csatornának nyilatkozott.
Vágólapra másolva!

Ezek a csoportok több tucatnyi öngyilkos merénylőt vetettek be, szinte futószalagon képezik ki a merénylőket – hangoztatta. A kormányerők ostrom alatt állnak.

A tévétársaság adatai szerint

tavaly az első négy hónapban több mint négyezer afgán kormánykatona és rendőr sebesült meg, 2,5 ezer pedig meghalt.

Azóta Gáni nem volt hajlandó nyilvánosságra hozni a veszteségek adatait. Újságírók kérdéseire válaszolva, hogy meddig tarthat ez a lehetetlen állapot, azt felelte, akár egy teljes emberöltőn át is.

Arra a kérdésre, igaz-e hogy az Egyesült Államok támogatása nélkül a kormány három nap alatt összeomlik, azt válaszolta, a források szempontjából ez helytálló vélekedés. „Nem lennénk képesek támogatni hadseregünket fél évnél tovább az amerikai segítség és potenciál hiányában” – mondta. Hozzátette, hogy ez azért van, mert nincs pénzük.

A CBS adatai szerint a

az Egyesült Államok fedezi Afganisztán védelmi költségeinek 90 százalékát,

4 milliárd amerikai dolláros támogatás formájában. További 30 milliárd dollárt fordított Washington eddig az ország helyreállítására.