Zeman szerdán kinevezi az új cseh kormányt

Vágólapra másolva!
Milos Zeman államfő szerdán kinevezi az új cseh kormányt. Ezt Jirí Ovcácek elnöki szóvivő jelentette be vasárnap este, miután Zeman találkozott Andrej Babis kormányfővel, a tavaly októberi választáson győztes ANO mozgalom elnökével, valamint Jan Hamácekkel, a Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) elnökével. Ovcácek bejelentését később Andrej Babis is megerősítette.
Vágólapra másolva!

A kormányfő már korábban elmondta, a kabinet miniszterjelöltjeinek névsorát hivatalosan hétfőn küldi el a köztársasági elnöknek. A névsorban ott lesz Miroslav Poche neve, akit a szociáldemokraták külügyminiszternek jelöltek és akinek kinevezését Zeman már előre elutasította. Prágában azzal számolnak, hogy Zeman elutasítja Poche kinevezését és a külügyi tárcát ideiglenesen Hamácek fogja vezetni, aki egyébként belügyminiszter lesz. Zeman vasárnap azt mondta, nem ellenezné, ha Poche a külügyminiszter helyettese lenne. A 15 tagúra tervezett kormányban a szociáldemokratáknak öt minisztere lesz.

Babis első, kisebbségi kormánya januárban nem kapta meg a parlament bizalmát és megbukott.

A második Babis-kormányt most az ANO és a CSSD koalíciója alakítaná meg, amely Cseh- és Morvaország Kommunista Pártja (KSCM) külső támogatásával szerezne bizalmat a parlamenti alsóházban.

Erre azért van szükség, mert az ANO-nak és a CSSD-nek a 200 tagú képviselőházban közösen mindössze 93 képviselője van (78 és 15), az új kormánykoalíció csak egy harmadik erő segítségével kaphatja meg a bizalmat a parlamentben. A KSCM már bejelentette, hogy valamilyen módon kívülről támogatni fogja vagy megtűri a koalíciót. Az ANO és a CSSD koalíciós szerződést írnak alá, míg az ANO és a KSCM kormányzati együttműködését egy megállapodásban fogják rögzíteni.

A hatályos szabályok szerint a kinevezett cseh kormánynak egy hónapja van arra, hogy programját a parlamenti alsóház elé terjessze és bizalmat kérjen maga számára a testülettől. Az eddigi nyilatkozatok szerint a bizalmi szavazásra június 11-én kerülhet sor.