Egy angyal jelent meg Texas felett az égen

Angyali felhő Texas felett
Vágólapra másolva!
Angyalt fotóztak Texas felett hétfő reggel – a különleges égi jelenségről a Fox News számolt be.
Vágólapra másolva!

Hétfő reggel egy sofőr különös égi jelenségre lett figyelmes vezetés közben. Egy angyal jelent meg az égen felhő formájában.

Danny Ferraro lefényképezte a különleges felhőt, majd texasi angyal címmel megosztotta a Facebook-oldalán.

– írta a fotó alá. A férfi a WFTS-nek azt nyilatkozta, hogy ez számára

egy üzenet volt, azt jelenti, hogy minden rendben.

A Fox 10 Phoenix is megosztotta a képet, és arról érdeklődött, hogy az emberek vajon mit látnak a képen. Néhányan egyetértettek Ferraróval, és szintén angyalt láttak a fotón, de mások nem osztották ezt a nézetet.

Egy ember azt írta, hogy szerinte

egy imádkozó sáska ruhában, más szerint Julie Andrews van a képen.

Nem ez az első „angyal észlelés” idén az Egyesült Államokban, májusban egy michigani férfi állította azt, hogy biztonsági kamerája egy lebegő angyalt rögzített a kocsija felett. Erről az esetről itt olvashatnak részletesebben.