Ordíts a boldogságtól, ha láthatod a gízai piramisokat!
Teve és piramis Gízában
Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
Hét évvel a 2011-es egyiptomi forradalom után még mindig csak éledezik a turizmus az észak-afrikai országban, ahol ez lehetne a legfőbb bevételi forrás, csak éppen tenni kellene érte, hogy valóban ez legyen. Egyiptom azonban úgy látszik, hogy beéri a nyolcdolláros belépőjegyekkel a Gízában fekvő három csodálatos piramishoz, miközben, ha sokkal többet kérne, akkor sem csökkenne a látogatószám. Kilenc nap Egyiptomban, ahol októberben is mindig sütött a nap, és ahol a turisták lehúzása is ritka kedvességgel párosult.
Egyiptom a bakancslistán
Hosszas gondolkodás előzte meg az egyiptomi utazást, aztán úgy voltunk vele, hogyha Morgan Freeman bakancslistáján ott voltak a piramisok, akkor mi se húzzuk le ezt onnan. (Akik látták Jack Nicholson és Freeman Bakancslista című filmjét, ahogy a két sztár üldögélt egy piramis tetején, tudják, miről beszélek.) Mozgósítottuk helyi kapcsolatunkat (ott élő egyiptomi ismerős), alaposan megterveztünk mindent.
Gízában a három piramis mellett fekvő, papíron ötcsillagos szállodát választottuk, befizettünk egy privát félnapos kirándulásra, hogy legyen saját idegenvezetőnk, hogy ne a tömött turistabuszok népével kelljen tipródni. Ma már az interneten minden elintézhető, ez is,
mondom otthon feleségemnek, nézd, ebben még tevegelés is lesz, két embernek a négyórás program 43 euró, gyerünk.
Hiba nem lehet ebben.
Hajszárító 50 dollárért, WC-kefe annyiért sem
Az előbb egy fél mondattal utaltam már arra, hogy a gízai piramisok mellett fekvő ötcsillagos szálloda (nevét fedje jótékony homály, aki akarja, úgyis megtalálja) a legtöbb látogatónak arra jó, hogy a piramisokhoz ide induljon és ide érkezzen vissza. Egy ilyen besorolású hotelben a szobai hajszárító alapfelszereltség, itt hiába kerestük. A recepció telefonon arról tájékoztatott, hogy 50 dolláros letét elhelyezése után máris vihetjük az eszközt. Korábban annyit elloptak ebből, hogy a szállodának valamit tennie kellett. Ez még rendben is lenne, de egy WC-kefe talán nem tartozik azok közé a tárgyak közé, amelyet a turisták előszeretettel lovasítanak meg. ár ki tudja? Ennek ellenére ez sem volt a fürdőszobában, a hiány miatt pedig mi éreztük magunkat kellemetlenül. Visszatérve a hajszárítóhoz, amolyan magyaros gondolatot szőve határoztam el, hogy szerzek egyet. A recepció mellett ácsorgó londiner azonnal felírta a szobaszámot és biztosított arról, hogy hamarosan felhoz egyet, nem kell ide semmilyen depozit.Azóta is hozza.
Nem is volt egészen odáig, amíg rá nem jöttünk (alaposabban elolvasva a papírt), hogy a belépőjegyek nincsenek benne a kirándulás árában (azért ez meglepett, később kiderült, hogy a tevegelés sem, pedig az, esküszöm, rajta volt a papíron. Ám a tevekupec olyan lendülettel tartotta a markát a két darab tízdollárosért, hogy nem volt mit tenni. Az ember különben sem áll le vitatkozni az ókori világ hét csodájának egyike mellett, amikor a boldogságtól amúgy is ordítani tudna, hogy itt lehet). Szóval: 43 euróért kaptunk egy kocsit, amivel odavittek és visszahoztak, egy idegenvezetőt, egy almalevet, egy vizet, két zacskó rágcsát, meg rengeteg információt.
Lassan ébredő turizmus
A tevékhez később még visszatérünk, most ott tartunk, hogy kezünkben volt a 8 dolláros (átszámítva 160 egyiptomi fontos) belépő a piramisokhoz, meg egy másik, 360 fontos papír, amely bebocsátást engedett a legnagyobb piramis belsejébe.
Oda én nem mentem, feleségem igen, szerinte nagy élmény volt, habár odabent semmi sincs, mert évtizedekkel ezelőtt mindent kiraboltak.
Amíg ő bent nézelődött, én odakint elegyedtem szóba privát idegenvezetőnkkel.
„Hét évvel vagyunk a forradalom után, de a turizmus még csak most éledezik" – kezdte mondandóját. (Ő rendszeresen a 2011-es forradalom előtti és utáni időszakról beszélt, a korábban az országot ért terrortámadásokról nem ejtett szót.)
2011 után annyira válságos volt a helyzet, hogy az idegenvezető szakmámat fel kellett cserélnem egy angoltanári állásra, mert nem volt kinek elmondjam a piramisok titkait. Mostanra ugyan javult a dolog, de az ideálistól nagyon messze vagyunk még.
Egyiptom még ma is sok embert elriaszt, akik pedig ide jönnek, azt látják, hogy az infrastruktúra, a turizmusba történő beruházások alaposan elmaradtak, vagy egyáltalán nincsenek meg. A legnagyobb baj, hogy Gíza 52 kilométerre fekszik a kairói repülőtértől, ennek a távnak a leküzdése pedig minimum másfél óra, de ebben az esetben már nagyon szerencsés az utazó. Lehet menni a városon keresztül is, akkor csak 32 kilométer, de ezt senkinek sem szoktam javasolni."
Emberünk nem beszélt mellé, a kairói repülőtér és Gíza között megtett út oda és vissza is rémálomnak bizonyult – nemcsak a közel kétórás zötyögés miatt, hanem a kairói forgalom és az ottani közlekedési szokások láttán is.
Szabályokat itt nem érdemes keresni, mindenki úgy és ott megy, ahol tud, vagy akar.
A fénykürt és az igazi duda itt olyan eszköz, amely nélkül autós nem létezhet, az más kérdés, hogy sokszor teljesen feleslegesen nyomják, mert se té, se tova nem lehet haladni.
A piramisok mellett fekvő hotelek naponta több ezer embert öntenek ki magukból, akik aztán tehetnek egy pipát a bakancslistán.
Volt alkalmam megfigyelni az idegeneket, meggyőződésem, hogy nagy részük azt sem tudta, hol van, mert a lényeg a közös szelfi, vagy a piramis csúcsának ujjal való megcsippentése volt – legalábbis a fényképeken.
Ez ügyben azonban jobb, ha hallgatok, mert amikor negyedórás tevegelés után végre felértünk arra a pontra, ahonnan az összes piramis jól látszik, a tevehajcsár rólunk is csinált egy olyan képet, mintha több mázsás követ nyomnánk a fejünk fölé az állaton ülve – a háttérben persze ott vannak a piramisok. Mert itt ilyen vicces képet kell lőni, ha már a kupec legombolta rólunk a 20 dollárt.
Gíza furcsa árképzése
Számomra szívszorító volt látni, hogy a tevék micsoda szemétdombon keresztül sétálgatnak, ugyanez a helyzet Kairóval, de azt a várost – ez meggyőződésem – már nem lehet kitakarítani. Azonban a piramisok környékén még rendet lehetne csinálni, de úgy tűnik, hogy ez arrafelé senkinek sem az érdeke. Ha csak naponta 5000 ember megy be az ókor építészeti csodáihoz (és ennyi bemegy), az naponta 40.000 dollár bevétel, amelyet az állam kasszíroz be. „Látom, most hevesen számol és gondolkodik" – mondta mosolyogva az idegenvezetőnk.
Igen, ebből a pénzből akár össze is lehetne szedni a szemetet, ebből a pénzből akár gyorsvasút és épülhetne a kairói reptér és Gíza között, de egyelőre ezek az álmok kategóriájában maradnak."
Szó esett még elefántcsonttorony-palotákról, az abban lakó állami előkelőségekről, az egyszerű egyiptomi emberek viskóiról – a világot itt és most mi nem tudtuk és nem is akartuk megváltani.
Egy azonban biztos, hogy a helyi árképzés igencsak fura. 8 dollárért lehet bemenni a piramisokhoz, de a legnagyobb belsejébe való bejutás már 18 dollár személyenként.
Ez a 18 dollár megy a levesbe, mert ahogyan írtam, a piramis belsejében semmi sincs.
Tegyünk egy összehasonlítást a Versailles-i kastély belépőjegyének árával: ott 20 euró alatt esély nincs a belépésre, de ha már idegenvezetést is kérünk, akkor ennek a dupláját is kifizettetik velünk. Az egyiptomiak ennyit bátran elkérhetnének Gízában – mégsem teszik.
Hová lett a Szfinx orra?
A tevegelés, a piramisok körbejárása és a minden szögből való lefényképezése után ott volt még a rejtélyes Szfinx, az emberfejű, de oroszlántestű lény. Róla egyből a budapesti Lánchíd oroszlánjai ugrottak be, amelyeknek ugye nincsen nyelvük, a Szfinxnek meg orra nincs. Csak a vita közös: hová lettek ezek?
Korábban azt írták, hogy Napóleon járt erre, és serege lőtte szét az orrát, midőn 1798-ban éppen itt gyakorlatoztak.
Legendának jó, csak valószínűleg nem igaz. Az évszázadok során a Szfinx egész teste a homokban feküdt, csak a fej látszott ki onnan. 1743-ban egy brit utazó, Richard Pococke járt erre, az ő leírásában és rajzain még megvolt a lény orra. A brit világjáró 1767-ben újra Gízában sétálgatott, és ekkor döbbenten vette észre, hogy a Szfinx orra eltűnt. Tehát nem Napóleon katonái lőtték szét, de az biztos, hogy nyoma veszett.
A gízai piramisok napközben, napsütésben, a reggeli párában és az esti sötétségben is fenséges látványt nyújtanak. Utóbbira találták ki a „Piramisok fényben és hangban" programot, amelyet minden este több előadásban rendeznek meg. Mi az angol nyelvű, közel egyórás programra ültünk be, nem bántuk meg, mert a látvány tényleg káprázatos, miközben fáradt hangerőművészek magnóról darálják le a piramisok és az ország történetét.
Mikor az ember teljesen átadná magát a gyönyörnek, a távoli homokdombtetőről leguruló autók fényszórói vágnak utat maguknak a sötétségben – ez mondjuk nem volt a műsor része.
A harmadik kocsiban udvarias ember ült, mert amint rájött, mibe rondított bele, azonnal lekapcsolta a lámpáit.
A Vörös-tenger csodái
Az ókor kincseinek megcsodálása mellett egy másik Egyiptom is várja a látogatókat: a Vörös-tenger partján fekvő üdülővárosok, a tényleg kristálytiszta víz (bár a part mentén a hullámok egyre több szemetet sodornak ki), az októberben is 29 fokos tenger és a kellemesen cirógató napfény ideális hely a késő őszi nyaralásra. Mi Sarm-es-Sejkbe, azaz a Sínai-félsziget csaknem legdélebbi pontjára mentünk repülőgéppel.
Elképesztő biztonsági intézkedések a reptereken
Miközben a kairói repülőtéren egy pénzváltó irodájában vettük meg a fejenként 25 dolláros vízumot, amely 30 napig engedélyezi az egyiptomi tartózkodást, miközben a vízum vételekor a kutya nem kérdezte, hogy kik vagyunk, miközben a helyi bevándorlási tiszt blazírt képpel ragasztotta be az útlevélbe a matricát, addig a belföldi repülések előtt több lépcsős biztonsági intézkedések várják az utazókat. A táskákat, az útleveleket nagyon komolyan megvizsgálják és többször is elkérik a repülőjegy kinyomtatott változatát. Ez utóbbit tehát mindenképpen érdemes itthon kinyomtatni és magunkkal vinni. Budapest és Kairó között az Egyptair járatai biztosítanak közvetlen kapcsolatot, a menetidő 3 és fél óra. Az Embraer 170-es géptípusok repülik a két főváros közti távot, ebbe a repülőbe közel nyolcvanan férnek be. Kairóban a megérkezés és a vízum beragasztása után már belföldi utasnak számítunk, ha valamelyik tengerparti helyre repülünk tovább.A tervezéskor Gurdaka (Hurghada) és Sarm-es-Sejk között vacilláltunk, végül az Egyiptomban élő ismerősünk Sarm-es-Sejket javasolta.
Mindkét város a Vörös-tenger partján fekszik, Gurdaka a nyugati oldalon, valamivel délebbre Sarm-es-Sejknél.
A városról bővebb beszámolót azért nem írok, mert abban az öt napban, amíg ott voltunk, nem mozdultunk ki az általunk kiválasztott hotelből. Ezt előre eldöntöttük, így sem bántuk meg.
Érdekesség, hogy hiába volt a homokos tengerpart, a korallok és az élőlények védelmében ennek a szállodának a partjáról, de a pár méterre innen fekvő nyilvános városi strandról sem lehetett bemenni a vízbe. Ha valaki fürdeni, úszni akart, akkor egy hosszú stégen kellett besétálnia egészen addig, amíg a part menti korallok megszűntek és mély lett a víz. Itt aztán jöhetett a csobbanás, az úszás a langymeleg és csodás Vörös-tengerben.
Megérkezett a fáraók átka
A fáraók átka jelen esetben nem egy társasjáték (ilyen is van), hanem egy nagyon heves gyomorrontás, amelyen nagyon sok Egyiptomba érkező turista átesik.
Én is megkaptam a magamét a második vacsora után – pedig tényleg igyekeztem mindenre odafigyelni.
Gyümölcsöt az egész utazás során nem ettünk – ki tudja, milyen vízben mossák meg -, a fogmosáshoz ásványvizet használtunk, kezünket a nap folyamán többször fertőtlenítettük, az itthonról elvitt erős pálinkát ittuk fertőtlenítés gyanánt. Mégsem tudtam megúszni.
Mindegy, a részletekkel nem untatnám az olvasókat, ellenben elmondom annak a gyógyszernek a nevét, amely ebben az esetben segít: Antinal. Már a megérkezéskor érdemes megvenni, de előre nem szabad szedni, mert a benne lévő rendkívül erős hatóanyagok gyorsan tönkreteszik a gyomor bélflóráját. Ha megvan a baj, akkor viszont ne halogassuk a beszedését, mert tényleg segít. Mellette érdemes valamilyen probiotikumot is bevenni, mert az visszaépíti mindazt, amit az Antinal lerombolt. Sarm-es-Sejkben a szálloda személyzete az éjszaka közepén ment el egy gyógyszertárba – innen is hálás szívvel gondolok rájuk.
A kapszula pedig tényleg csodát tett, másnap estére kutya bajom nem volt.
A tanulság, hogy az étkezés terén is legyünk nagyon körültekintőek, mert a baj az elegáns ötcsillagos hotelekben is beüthet.
Egyiptom: csupa mosoly és kedvesség
Ezzel együtt a kilenc napon át tartó egyiptomi utazás óriási élményekkel, a gízai piramisok feledhetetlen látványával és azzal a reménnyel ajándékozott meg bennünket, hogy egyre többen térnek vissza megcsodálni azokat az értékeket, amelyekkel ez az észak-afrikai ország várja az odautazókat.
Meg óriási szeretettel. Mert – és ez talán a legfontosabb – minden nehézségük és problémájuk ellenére olyan megható és őszinte kedvességgel viszonyulnak az utazókhoz, amelyhez foghatót kevés helyen éltem meg a világon.
(Sarm-es-Sejk, Kairó, 2018. október 27. – november 4.)