Belgium
18:002024. június 17.
Szlovákia
Ausztria
21:002024. június 17.
Franciaország

A dánok határkerítést építenek

sertéspestis
Illusztráció.
Vágólapra másolva!
Dánia hétfőn elkezdte építeni a német határra tervezett kerítést, hogy távol tartsa az afrikai sertéspestist hordozó vaddisznókat.
Vágólapra másolva!

A 70 kilométeresre tervezett építményt várhatóan őszre fejezik be. Jakob Ellemann-Jensen élelmiszer- és környezetügyi miniszter szerint a kerítés és a vaddisznók aktívabb vadászata meg fogja állítani a fertőzési láncot, így pedig kevesebb lesz az esélye, hogy az afrikai sertéspestis betörjön Dániába.

A miniszter elmondta: „11 milliárd okunk van arra, hogy minden tőlünk telhetőt megtegyünk a megelőzésért" – utalva ezzel arra, hogy dán koronában kifejezve mennyibe kerülne a járvány az országnak, forintban számolva ez több mint 467 milliárd lenne.

A vírus nem veszélyes emberekre, viszont a sertéseknél és vaddisznóknál vérzéses lázat okoz, az állatok pedig pár napon belül elpusztulnak.

Először 2014-ben Lengyelországban jelent meg a betegség, amikor Fehéroroszországból vaddisznók jöttek át a határon. Belgiumban az első esetet tavaly regisztrálták a luxemburgi és a francia határ közelében, aminek az lett az eredménye, hogy mindkét ország megelőző jelleggel lemészárolta a környékbeli sertésállományt. Németországban ugyanakkor még nem jelentettek afrikai sertéspestissel fertőzött állatot.

Dánia egyébként Európa egyik legnagyobb sertéshús-exportőre, 5000 farmon körülbelül évi 28 millió állatot nevelnek fel. A 2016-os adatok szerint a skandináv állam kivitelének 5 százalékát teszi a sertéshús, összesen 4 milliárd euró értékben.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről