Nyugat-Európába látogat a kínai elnök

Hszi Csin-ping kínai elnök
Hszi Csin-ping kínai elnök a labdarúgó-válogatott világbajnoki címéről álmodozik.
Vágólapra másolva!
Hszi Csin-ping kínai elnök március 21. és 26. között Olaszországba, Monacóba és Franciaországba látogat idei első hivatalos külföldi útján – jelentette be Keng Csuang külügyi szóvivő hétfőn.
Vágólapra másolva!

Hszi Csin-ping Sergio Mattarella olasz elnök meghívásának eleget téve utazik Olaszországba, ahol tíz év után jár először kínai államfő. Idén 15 éve írt alá a két ország stratégiai partnerségről szóló megállapodást, de a látogatás időzítésének hátterében nagyobb jelentősége lehet annak, hogy Giuseppe Conte olasz miniszterelnök a múlt héten bejelentette: az Egyesült Államok és az Európai Unió fenntartásai ellenére

a római kormány csatlakozik Kína Egy övezet, egy út nevű, világméretű gazdasági-infrastrukturális tervéhez.

Olasz sajtóértesülések szerint az olasz-kínai megállapodás szövege már elkészült, és a kínai elnök március 21. és 23. közötti olaszországi látogatása alkalmával írják alá. Pekingben ezt egyelőre nem erősítették meg.

Hszi Csin-ping kínai elnök Forrás: XINHUA/Xinhua News Agency/Ju Peng

Hszi Olaszországból Monacóba utazik, ahol II. Albert monacói herceg fogadja majd. Ez lesz a kínai vezető első látogatása a miniállamban. A Hszinhua kínai állami hírügynökség a látogatással összefüggésben hangsúlyozta:

a monacói herceg a Nemzetközi Olimpiai Bizottság magas rangú tagjaként aktívan támogatta a Kínában megrendezett olimpiai eseményeket,

melyeken II. Albert személyesen részt vett. A mostani látogatás időzítésében tehát közrejátszhatott, hogy Pekingben jelenleg is zajlanak az előkészületek a 2022-es téli olimpiai játékok megszervezésére.

A hivatalos látogatás utolsó állomásaként a kínai elnök Franciaországba utazik, ahol Emmanuel Macron államfővel találkozik. A kínai külügyminisztérium közlése szerint a két elnök országaik kétoldalú, valamint az európai uniós kapcsolatokat érintő kérdésekről egyeztet majd.

A kínai vezetés hagyományosan nagy jelentőséget tulajdonít a kínai-francia kapcsolatoknak,

Franciaország volt ugyanis a legelső nyugati nagyhatalom, amely diplomáciai kapcsolatot létesített a Kínai Népköztársasággal, az idei évre esik ráadásul e kapcsolatfelvétel 55. évfordulója.