Disznóknak nevezte a nem muszlimokat egy muszlim oktatási szervezet

2019.02.18. 14:33

A sloughi Langley Akadémia megszüntette az együttműködést az Al-Miftah nevű muszlim intézettel, miután kiderült, hogy a muszlim intézet imámjai „IslamHood” óra néven vasárnapi iskolákban uszítottak a nem muszlimok ellen, és szélsőséges nézeteikkel igyekeztek megfertőzni a diákokat is.

Slough egy 160 ezer lakosú város Anglia déli részén, Berkshire megyében.

A legutóbbi, 2011-es népszámlálás adatai alapján a város népességének mindössze 34,5 százaléka brit, a többiek migránsok és migráns hátterűek. A legtöbben az indiai szubkontinensről (India, Pakisztán, Banglades) származnak, arányuk 39,7 százalék.

A muszlimok aránya 23,3 százalék.A Sloughban működik a Langley Akadémia nevű felsőoktatási intézmény, amely, tekintettel a népes iszlám vallású diákságra, néhány éve együttműködést kötött az Al-Miftah Intézettel, amelyről utólag kiderült, hogy „IslamHood” néven szélsőséges nézeteket terjeszt már évek óta vasárnapi muszlim iskolákban.

Az intézet botrányos dolgaira a Nemzeti Szekuláris Társaság feljelentése nyomán derült fény – írja a Voice of Europe.

Az iszlám vallási szervezet egyik imámja egy 2017-es felvétel alapján a nem muszlimokat például disznóknak és kufároknak (hitetleneknek) nevezte, nemek szerint különítette el a fiúkat és a lányokat, illetve sértő megjegyzéseket tett a homoszexuálisokra.Két szélsőséges iszlamista imám, Imran Ibn Mansur és Haitham is tanítottak az Al-Miftah vasárnapi iskoláiban, akik 2014-ben többek között arról beszéltek az óráikon, hogy helyes a házasságtörők halálra kövezése és a kislányok nemi szerveinek a megcsonkítása.Ugyanekkor azt is mondta, hogy a nem muszlimokat a pokol izzó bugyraiba kellene vetni.

A Langley Akadémia szóvivője mindezekről úgy nyilatkozott, hogy felháborítónak találja a szélsőséges kijelentéseket és az ilyen jellegű ideológiák terjesztését.

Az ügy kapcsán belső vizsgálatot rendeltek el, és ennek az eredményeképpen mondták fel a szerződést az Al-Miftah Intézettel.