Megtalálhatták a két eltűnt európai hegymászó holttestét Pakisztánban

Vágólapra másolva!
Megtalálhatták a 11 napja eltűnt két európai hegymászó holttestét Pakisztánban, a világ kilencedik legmagasabb hegyén, a Nanga Parbaton csütörtökön – jelentette az olasz média.
Vágólapra másolva!

Az egyik szerencsétlenül járt hegymászó, az olasz Daniele Nardi csapata az alaptáborból egy teleszkóppal vett észre két tetemet azon a helyen, ahol a 42 éves Nardi és a 30 éves brit Tom Ballard eltűnt.

Feltételezik, hogy az ő holttestüket fedezték fel, és rövidesen helikoptert küldenek értük.

A mostoha időjárási viszonyok miatt a spanyol-pakisztáni mentőcsapat szerdán feladta a kutatást az eltűntek után. Karrar Haidiri, a Pakisztáni Alpinista Klub titkára elmondta, hogy fájdalmas döntést kellett hozniuk, de mindent elkövettek, amit tudtak, hogy a pár nyomára akadjanak, még drónokkal is keresték őket.

A 42 éves, római Nardi már többször megpróbált feljutni a gyilkos hegyként is emlegetett Nanga Parbat csúcsára, és a 30 éves Ballard is tapasztalt hegymászó volt, 2015-ben ő lett az első, aki egyetlen tél alatt egyedül megmászta az Alpoknak mind a hat jelentősebb északi sziklafalat.

A két hegymászó február 22-én indult útnak, és másnapra feljutottak a negyedik alaptáborba.

Február 24-én 6300 méterről küldtek utoljára üzenetet.


Ballard eltűnése a 8126 méter magas hegyen különösen nagy csapás Skóciában, mivel ő a fia Alison Hargreavesnek, az első nőnek, aki egyedül megmászta a Mount Everestet. Hargreaves, aki családjával Skóciában élt, 33 évesen hunyt el, amikor a K2 csúcsáról tért vissza.