Orrszarvút és krokodilt is gyilkoltak már állatkertben a látogatók

orrszarvú
Illusztráció.
Vágólapra másolva!
Múlt héten csütörtökön az egész országot megrázta, amikor a budapesti állatkertben egy nő egy kővel megdobott egy teknőst, amelyet később el kellett altatni. V. Adél az Origónak azt mondta, hogy meg akarta mutatni a haverjának, hogy milyen egy teknős halála, valamint ezzel akarta magára felhívni a figyelmet. Nem ez volt az első olyan eset, amikor egy látogató miatt pusztult el egy állat a Fővárosi Állatkertben, korábban egy víziló és egy hód is elpusztult. De nem csak Budapesten történtek hasonló esetek.
Vágólapra másolva!

Morzsi megúszta, az apja nem volt ilyen szerencsés

Két évvel ezelőtt, gyereknapon a pécsi állatkertben az egyik látogató egy műanyag palackot dobott be Morzsi, vagyis a rombuszkrokodil kifutójába.

Az állat egyből bekapta a palackot, és megpróbálta megenni.

Az egyik gondozónak az utolsó pillanatban sikerült kivenni az állat szájából a palackot.

A krokodil apja nem volt ilyen szerencsés, ugyanis megette a medencéjébe dobált érméket, amiktől bélelzáródása lett, és elpusztult.