Tizenöten haltak meg egy lövöldözésben Mexikóban

2019.10.16. 09:22

Fegyveres civilekkel csaptak össze biztonságiak a mexikói Guerrero államban kedden, tizenöt ember meghalt - közölték a hatóságok.

Roberto Alvarez, a mexikói biztonsági erők szóvivője elmondta: az összecsapásban 14 civil és egy katona vesztette életét Tepochica községben.  A település közel fekszik a hírhedt Iguala városhoz, ahol 2014-ben eltűnt a helyi tanítóképző főiskola 43 diákja.

A rendőrök diákokat vettek őrizetbe, majd átadták őket egy helyi drogkartellnek, amelynek emberei tévedésből egy rivális banda tagjainak hitték őket, így meggyilkolták őket, majd a holttesteket elégették. Független vizsgálatok azonban kétségbe vonják a hivatalos verziót.

A mostani összecsapásról megjelent egyik fotón két megölt civil látható.

Nagy a nyomás az államfőn

Egy másik államban, a nyugati Michoacánban hétfőn tizenhárom rendőrt öltek meg, és kilencet megsebesítettek ismeretlen fegyveresek. Úgy csalták kelepcébe őket, hogy egy házhoz hívták ki őket, hogy rendet teremtsenek, de amikor odaérkeztek, tüzet nyitottak rájuk.

Az esetről nyilatkozva Andrés Manuel López Obrador mexikói elnök a korábbi kormányokat okolta az állandósult erőszakért. Ennek ellenére a Guerrero államban történtek miatt nagy nyomás nehezedik az államfőre, aki decemberi beiktatásakor ígéretet tett az erőszak felszámolására. Guerrero és Michoacán az ország két olyan állama, ahol a legnagyobb mértékű az erőszak és a bűnözés. A helyi kábítószerbandák egymással vetekednek a kábítószercsempész-útvonalak ellenőrzéséért a csendes-óceáni partvidéken és Mexikó belsejében.

A baloldali López Obrador a Michoacánban történteket sajtóértekezletén nagyon sajnálatosnak minősítette, és hangoztatta: továbbra is elkötelezett amellett, hogy emeljék a biztonsági költségeket, és szembeszálljanak az erőszakkal, mert a befektetés végül megtérül majd.