Tömegek ünnepelték Lengyelországban a függetlenség napját

2019.11.11. 22:43

Rengetegen vettek részt hétfőn Lengyelországban a függetlenség napi ünnepségeken, a legnépesebb rendezvényen, a hagyományos varsói függetlenség menetén tízezrek vonultak fel.

A november 11-i függetlenség napja a legnagyobb lengyel nemzeti ünnep. Annak emlékére tartják, hogy Lengyelország az első világháború végén, 1918 novemberében, 123 évi felosztottság után visszaszerezte önálló államiságát.

Varsóban a nemzeti körök által rendezett idei, sorrendben tizedik függetlenség menetén a szervezők szerint mintegy 150 ezren, míg a főpolgármesteri hivatal szerint 47 ezren vettek részt. A menet mottója egy régi Mária-énekből vett idézet volt:

Vedd oltalmadba az egész nemzetet.

Az egyik belvárosi téren kezdődő menet előtt a résztvevők - sok fiatal, de idősebbek és kisgyerekes családok is - elénekelték a nemzeti himnuszt, és rózsafüzért imádkoztak. A nemzeti zászlók alatt vonuló, hazafias és antikommunista jelszavakat skandáló tömeg ezt követően a szokásos útvonalon, a Poniatowski hídon átvonult a Visztula túlsó partjára, a Nemzeti Stadionhoz, ahol véget ért az ünnepség.

A menet útvonalán, még a felvonulás kezdete előtt néhány baloldali aktivista ellentüntetést tartott egy téren,

többek között az alkotmány betartását követelve. A rendőrség elszállította őket a helyszínről, így nem kerültek összeütközésbe a vonuló tömeggel.

A függetlenség napja alkalmából tartott felvonulás résztvevői Varsóban 2019. november 11-énForrás: MTI/EPA-EPA/Radek Pietruszka

Az útvonal mentén álló házsor tetejéről valaki egy óriási lengyel nemzeti zászlót engedett le, melyen Dávid-csillag, félhold, valamint a melegmozgalmat jelképező szivárvány volt látható. A menet egyik szervezője ezt provokációnak, a lengyel nemzeti zászló megbecstelenítésének minősítette, a tömegből is tiltakozó hangok hallatszottak, mire a zászlót eltüntették.

Varsóban több más tömegrendezvényt is tartottak hétfőn, köztük több baloldali szervezet közös, "antifasiszta menetét", a szervezők szerint mintegy 12 ezer résztvevővel. Ezt ellentüntetésként hirdetették meg, de a függetlenség menetétől eltérő útvonalon tartották.

Andrzej Duda lengyel államfő beszédet mond az ismeretlen katona sírjánál a függetlenség napja alkalmából tartott megemlékezésen VarsóbanForrás: MTI/EPA-EPA/Leszek Szymanski

Előzőleg hivatalos állami megemlékezéseket, koszorúzásokat is rendeztek. Andrzej Duda elnök ez alkalomból a nemzet, az állam érdekeire hivatkozva a politikai megosztottság meghaladására szólított fel. Varsó belvárosában sokan vettek részt a nemzeti ünnephez kötődő kulturális rendezvényeken is.

A lengyel kormánypárt, a Jog és Igazságosság (PiS) vasárnap este rendezte saját megemlékezését.

Jaroslaw Kaczynski pártelnök a lengyel függetlenségi hagyomány "bölcs és bátor" folytatását, a keresztény civilizáció védelmét nevezte az októberi választások után hamarosan beiktatandó új PiS-kormány feladatának.

A nap folyamán több lengyelországi városban is rendeztek különféle politikai és civil megemlékezést. A krakkói ünnepségen immár hagyományosan jelen volt a magyar Civil Összefogás Fórum - Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA) mintegy 300 fős küldöttsége is.