Többen meghaltak Izrael éjszakai légicsapásaiban Szíriában

2019.11.20. 09:36

Legkevesebb 11 ember meghalt, köztük hét külföldi, feltehetően iráni harcos is azokban a légicsapásokban, amelyeket Izrael hajtott végre szerda hajnalban Szíriában - tudatta a nagy-britanniai székhelyű Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja szerda reggel.

Hajnali 1 óra 15 perckor hajtotta végre az izraeli hadsereg a légicsapásokat mintegy húsz célpont ellen Szíriában. A katonaság arról számolt be, hogy az iráni Forradalmi Gárda különleges erőinek föld-levegő rakétáit, támaszpontjait és fegyverraktárait támadták, és miután a szíriai légvédelem működésbe lépett, szíriai légvédelmi egységeket is megsemmisítettek.

"Megváltoztatjuk az eddigi aszimmetrikus egyenletet, melyben az irániak védettek voltak"- közölte egy katonai illetékes a Jediót Ahronót című lap honlapjával, a ynettel. A hadsereg szerint kedden Irán nyitott tüzet Szíriából Izraelre, és ez világos bizonyítéka annak, hogy az iszlám köztársaság milyen stabil pozíciókat épített ki magának Szíriában, ami veszélyt jelent Izraelre és a térség stabilitására. Kedden Izrael négy rakétát lőtt le a Golán-fennsík térségében.

Ellenséges célpontokra lőtt szerdára virradóan a szíriai légvédelem Damaszkusz felett, majd Izrael közölte, hogy az ő légiereje támadott. A szíriai állami sajtó szerint abban a támadásban két civil halt meg.

Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő pedig szerda reggel kijelentette, hogy Izrael továbbra is agresszívan meg fogja védeni saját magát.Aki árt nekünk, annak ártani fogunk- szögezte le a miniszterelnök, hozzátéve, hogy aki nappal tüzet nyit Izraelre, az éjszakánként nem aludhat nyugodtan. "Üzenetünk világos Irán vezetői számára; nincsenek biztonságban. Bárhová nyújtják is ki a csápjaikat, mi le fogjuk nyesegetni őket" - magyarázta Netanjahu.