Közölték a londoni terrortámadás második áldozatának nevét

2019.12.01. 20:40

A pénteki iszlamista terrortámadásban ketten vesztették életüket, míg további három ember megsérült.

Az Usman Kahn nevű 28 éves terrorista tavaly decemberben, bőven idő előtt szabadult 16 éves börtönbüntetéséből, pénteken pedig egy börtönbéli rehabilitációs programokkal foglalkozó konferencián is részt vett, Ezt követően kezdett ámokfutásba, aminek a vége az lett, hogy két embert halálra késelt, mire először a járókelők ártalmatlanították, majd a rendőrök kénytelenek voltak lelőni a terroristát.

Az egyik áldozat a 25 esztendős Jack Merritt volt, annak a rehabilitációs programnak a koordinátora, amelynek rendezvényén Usman Khan a késeléses támadást elkövette.

A Scotland Yard vasárnap esti bejelentése szerint a támadás másik áldozata a 23 éves Saskia Jones, aki ugyanebben a rehabilitációs programban tevékenykedett önkéntes szervezőként. 

Mindketten a Cambridge-i Egyetemen szereztek diplomát, és a pénteki rendezvényt is az egyetem által öt éve indított, Learning Together - Közös tanulás - című kezdeményezés keretében tartották. A kezdeményezés célja a börtönt megjárt elítéltek társadalmi rehabilitációjának elősegítése, és ebben a programban vett részt a pénteki merényletet elkövető Usman Khan is.

Usman KahnForrás: West Midlands Police

Boris Johnson brit miniszterelnök a BBC televízió vasárnapi politikai magazinműsorában "képtelenségnek és visszataszítónak" nevezte, hogy Usman Khan, aki a London híd közelében elkövetett pénteki támadásban két embert megölt és hármat megsebesített, mindössze hat év letöltése után szabadlábra került.

A brit igazságügyi minisztérium pedig közölte, hogy sürgősséggel felülvizsgálja a brit kormány a súlyos bűncselekményekért elítéltek próbaidős szabadlábra helyezésének szabályozását. 

Johnson egyébként arról számolt be a hétvégén, hogy ma is 74 olyan terrorista járkál szabadon az Egyesült Királyságban, akiket idő előtt engedtek el, noha korábban iszlamista merényletre készültek. 

A szigorítási tervekről szóló külön nyilatkozatában a brit kormányfő elmondta: a terrorizmushoz kötődő súlyos bűncselekmények esetében a kormány szándéka szerint kötelező módon legalább 14 évi börtönbüntetést kell kiróni az elkövetőkre, és lehetővé kell tenni, hogy minősített esetekben a terrorcselekményekért elítéltek soha ne kerülhessenek szabadlábra.

Johnson hozzátette: a tervezett szigorítások alapján a terrorcselekményekért és az egyéb, szélsőséges indíttatású bűncselekményekért megállapított börtönbüntetéseket az elítélteknek az utolsó napig le kell majd tölteniük, kivétel nélkül.

A pénteki merényletről itt írtunk bővebben.