Lemondott a finn miniszterelnök

Vágólapra másolva!
Benyújtotta lemondását kedden Antti Rinne finn miniszterelnök, Sauli Niinisto államfő pedig elfogadta döntését - tájékoztatott az elnöki hivatal.
Vágólapra másolva!

Az államfő arra kérte egyben a hivatalban lévő kormányt, hogy ügyvezetői minőségben folytassa munkáját, amíg nem jelöli ki az új kabinetet.

A lemondás előzményeként az ötpárti kormánykoalícióban részt vevő Centrumpárt kedden bejelentette, hogy elvesztette a szociáldemokrata miniszterelnök iránti bizalmát a postássztrájk kezelése miatt. A Centrumpárt egyben a koalíció fenntartása mellett foglalt állást. Kedd délután bizalmi szavazást kellett volna tartani a parlamentben, de Rinne nem várta meg ezt, és benyújtotta lemondását az államfőnek.