A véleménycikk – „Bundeskalifat Deutschland" (Német Szövetségi Kalifátus) - címe is már sokatmondó.
Ezt követően a szerző kifejti, hogy Angela Merkel részéről
a német demokrácia aláásása akkor kezdődött, amikor a kancellár 2015-ben önkényesen megnyitotta Németország határait a migránsok előtt,
anélkül, hogy erről bárkivel is előzetesen egyeztetett volna.
Traian Ungureanu felrója Merkelnek, hogy a migránsok beengedéséről ő nem konzultált sem a német szövetségi parlamenttel, sem a tartományi vezetőkkel, sem az európai állam- és kormányfőkkel, ezért
a döntése önkényesnek mondható.
A konzervatív gondolkodó szerint a német kancellár már akkor kiiktatta döntéseiből a népet.
A demokrácia játékszabályai felrúgásának a második, jellegzetes pillanata az volt Merkel részéről, amikor felszólította a türingiaikat, hogy
hagyják figyelmen kívül a 2019. október 27-i tartományi választások eredményét, és helyette írjanak ki újabb választásokat.
Türingia kétségkívül a klasszikus jobb- és baloldali néppártok, a CDU és az SPD látványos kudarcának a szimbóluma, hiszen az első helyet a volt keletnémet tartományban az NDK kommunista pártjának az utódszervezete, a die Linke szerezte meg, míg a másodikat a bevándorlásellenes, jobboldali AfD.
A fejlemények pedig ezt követően úgy alakultak, hogy a jobboldali liberális (FDP-párti) Thomas Kemmerichket a CDU országos vezetésével előre nem egyeztetve, a helyi kereszténydemokraták, a jobboldali liberálisok és az AfD február 5-én együttesen megválasztották miniszterelnöknek, de
Merkel határozott felszólításának eleget téve, Kemmerich nemsokára lemondani kényszerült.
A német kancellár később előrehozott választások kiírására szólította fel Türingiát,
mit sem törődve azzal, hogy a tartományi választások kiírása nem szövetségi kancellári, hanem tartományi hatáskör.
Nem mellesleg, a kancellárnak arra sincs joga, hogy beleszóljon a tartományok belügyeibe, és konkrétan abba sem, hogy kik irányítsák az adott országrészt.
A demokrácia ilyen mértékű megcsúfolásának az lett az egyik következménye, hogy a türingiai CDU népszerűsége közel 10 százalékot esett. Közben a német sajtó már arról értekezik, hogy olyan szinten elmérgesedett a helyzet a kereszténydemokraták országos vezetése és a volt NDK-beli tagszervezetei között, hogy az sem elképzelhetetlen, hogy egyszerűen leválnak utóbbiak a CDU-ról.
Részben a türingiai helyzet miatt kialakult válsághelyzetbe bukott bele Merkel kijelölt utódja, Annegret Kramp-Karrenbauer honvédelmi miniszter, aki távozott a CDU éléről.
Traian Ungureanu szerint
az újabb német belpolitikai válság azt mutatja meg, hogy a demokrácia értelmezhetetlenné vált, hiszen nem az emberek, hanem egy személy, Angela Merkel akarata érvényesül.
A konzervatív román politikai gondolkodó véleménye alapján a német gyakorlat miatt már az Európai Unió is így működik, sőt, a teljes nyugati világ átveszi ezeket az antidemokratikus attitűdöket.
Ez a folyamat egyre inkább kiteljesedik, és visszafordíthatatlanná válik.
Tapasztalatai alapján, a nyugati világ vezetése egy álvallás kultuszának a befolyása alá került. Ezt az álvallást ő a legfőbb igazság kultuszának nevezi, amit nem lehet megkérdőjelezni, ez
a kultusz pedig támadást intézett a hagyományos értékek, a demokrácia, a nemzet, a család, a tradíció, és végső soron az emberi természet ellen.
(A legfőbb igazság kultusza kísértetiesen hasonlít a forradalmi Franciaországban a véreskezű jakobinus diktátor, Maximilien Robespierre által 1794-ben bevezetett Legfőbb Lény kultuszához - szerk.)
Ennek a modern álvallásnak a követői mindenütt diszkriminációt látnak, és meggyőződéssel vallják, hogyha olyan vezetők kerülnek hatalomra, akikkel ők nem értenek egyet, akkor az emberek rosszul szavaztak.
A választópolgárokat folyamatosan minősítik, az általánosítástól sem visszariadva, tanulatlanoknak, primitíveknek nevezik őket.
Ungureanu szerint
a progresszív elitek a hétköznapi embereket egyszerűen alsóbbrendűeknek tartják.
Többek között ezért munkálkodnak azon, hogy semlegesítsék a demokratikus választások eredményeit.
A konzervatív szerző véleménye alapján,
a progresszív eliteknek dolgozik szinte a teljes politikai rendszer, a közigazgatás, az oktatási intézmények és a sajtó is.
Ilyen körülmények között annak sincs túl sok jelentősége, hogy az emberek fellázadva a rendszer ellen, megválasztották Donald Trumpot, vagy megszavazták a Brexitet, mert ezt követően az államapparátus azon kezdett el munkálkodni, hogy semlegesítse a választások, népszavazások eredményeit.
Trumpról például kitalálták, hogy az oroszok bábja, alkalmatlan, korrupt és egyebek, ezért megindították ellene az azóta már egyébként kudarccal végződött impeachment eljárást.
A Brexit végrehajtását pedig minden áron megpróbálták megakadályozni, szintén sikertelenül.
Matteo Salvini volt olasz belügyminisztertől megvonták a mentelmi jogát, és
azért akarják bíróság elé állítani, mert fellépett az illegális migráció ellen.
A progresszív elitek tehát belátva azt, hogy demokratikus választások által, számos helyen többé már nem nyerhetnek, ezért a bíróságokat felhasználva akarják útjukból „eltakarítani" az ellenfeleiket.
Sok esetben az elitek már nem bízva a bíróságokban, azok döntéshozatalát is megpróbálják befolyásolni.
Ungureanu ezt a folyamatot úgy jellemezte, hogy
a mainstream kultúra, a hamis morál és dogmák vereséget mértek a demokráciára.
Ráadásul, e nyugati világban véghezmenő folyamatok Kelet-Európára is kezdenek átterjedni.
A legsúlyosabb helyzet azonban Németországban alakult ki, mivel ott teljes mértékben mellőzik a közvélemény akaratát.
A konzervatív gondolkodó cenzúraként és rendeleti kormányzásként jellemzi azt, ami német földön zajlik.
Szerinte az eltérő vélemények és gondolatok nem tolerálása, sőt adott esetben üldözése a politikai korrektség felkent papsága által,
a „Bundeskalifat Deutschland" (Német Szövetségi Kalifátus) létrehozását vetíti előre.
A progresszív elitek véleménye alapján, persze mindez nagyon is rendben van, hiszen Németországban már nem a halott fehér férfiak elképzelései alakítják a mindennapokat. Egy kivételt azonban ők is tesznek, mivel
Lenin elképzeléseit a magukévá tették és terjesztik is, mit sem törődve azzal, hogy végső soron ő is egy halott fehér férfi.
Angela Merkel kapcsán a szerző még hozzáfűzi, hogy látszik rajta, „uralkodása" végét járja, és egyre inkább amiatt ideges, hogy ki is lesz az utódja.
Sok mindent lehetne még mondani ez ügyben, de már késő van, és lassan mindent elural a sötétség
– zárja pesszimista végkimenetelű írását Traian Ungureanu.