Terrorcselekményekre toborzott embereket négy tádzsik férfi Lengyelországban

Iszlám Állam, Nigéria, illusztráció
Vágólapra másolva!
Lengyelországban őrizetbe vettek négy tádzsik állampolgárt, akik a gyanú szerint az iszlám hitre áttért embereket próbáltak toborozni terrorcselekmények elkövetéséhez - tudatták hétfőn az illetékes hatóságok.
Vágólapra másolva!

A tádzsikokat május 7-én vette őrizetbe a lengyel határőrség, együttműködve a belbiztonsági ügynökséggel (ABW) - mondta el a PAP hírügynökségnek Stanislaw Zaryn, a titkosszolgálatokat felügyelő miniszter szóvivője. Nem közölte, hogy a férfiak legálisan tartózkodtak-e Lengyelországban.

Az Iszlám Állammal rokonszenvezett az elfogott négy tádzsik férfi (illusztráció) Forrás: Twitter

Az ABW által összegyűjtött bizonyító anyag szerint

a tádzsikok rokonszenveznek az Iszlám Állammal, és támogatják a tevékenységét.

A gyanúsítottakkal szemben egyebek között a terrorizmus elleni védelemről szóló törvény alapján járnak el. A külföldiek számára létesített egyik őrzött központba szállították őket, ahol kiutasításra várnak.

Várhatólag nemkívánatos személynek minősítik őket az egész schengeni övezetre vonatkozóan.