Letartóztatták a libanoni vámhatóság vezetőjét a bejrúti robbanás miatt

Bejrút, 2020. augusztus 6. Bejrút kikötői negyede 2020. augusztus 6-án, két nappal a hatalmas erejű, kettős robbanás után. A detonációk következtében a legutóbbi információk szerint legkevesebb 135 ember életét vesztette, több mint ötezren megsebesültek, 200-250 ezer közé tehető azoknak a száma, akik elveszítették otthonukat. Bejrútot katasztrófa sújtotta várossá nyilvánították, és gyásznapot hirdettek. A hatóságok szerint egy hat évvel ezelőtt elkobzott és raktárban őrzött vegyianyag-hajórakomány robbant fel. MTI/EPA/Vael Hamzeh
Vágólapra másolva!
A két héttel ezelőtti hatalmas bejrúti robbanással kapcsolatban letartóztatták hétfőn a vámhatóság vezetőjét - jelentette az arab ország állami hírügynöksége.
Vágólapra másolva!

Badri Dahert már néhány nappal az augusztus 4-i robbanás után őrizetbe vették, többször kihallgatták, végül hétfői kihallgatása után tartóztatták le.

A nyomozás folytatódik a 178 ember halálát és több mint 6000 sérülését okozó robbanás ügyében. Az anyagi kárt 10 és 15 milliárd dollár közöttire (2900-4400 milliárd forint) becsülik.

Bejrút kikötői negyede augusztus 6-án, két nappal a hatalmas erejű, kettős robbanás után Forrás: MTI/EPA/Vael Hamzeh

Továbbra sem tudni pontosan, hogy mi okozta a kikötőben tárolt 2740 tonna ammónium-nitrát felrobbanását. A kiszivárgott dokumentumok szerint azonban

az ország legfelsőbb vezetése is tudott arról, hogy a vegyi anyagot ott raktározzák.

Az áldozatok hozzátartozói nemzetközi vizsgálatot követelnek.