Elrendelte hétfőn az indiai legfelsőbb bíróság, hogy ezentúl katonanők is betölthessenek állandó parancsnoki tisztségeket a hadseregben úgy, mint a férfiak.

Jelenleg a nők Indiában csak legfeljebb 14 évet szolgálhatnak a hadsereg kötelékében. A bíróság határozata értelmében mostantól ezt az időszakot meg lehet majd hosszabbítani a hadsereg nem harci tevékenységet folytató alakulatainál, például az oktatással, jogi ügyekkel vagy logisztikával foglalkozó egységeknél, és érdemeik alapján a nők akár ezredesi rangot is szerezhetnek. Harcoló alakulatoknál azonban, mint például a gyalogságnál vagy a tüzérségnél, továbbra sem teljesíthetnek nők szolgálatot Indiában.

Az Indiai Nemzeti Kadét Iskola (NCC) női tagjai. Az NCC egy olyan önkéntes szervezet, amely középiskolásokból és főiskolásokból toboroz kadétokat. Az 1948-ban alapított szervezet az indiai Védelmi Minisztérium támogatásával működik.Forrás: AFP/Noah Seelam

Néhány nappal a legfelsőbb bíróság határozata előtt az indiai kormány arra az álláspontra helyezkedett, hogy a nők nem alkalmasak parancsnoki posztok betöltésére, mert a katonák még nem állnak készen arra, hogy női tiszteket elfogadjanak. A kormány véleménye szerint nem lehet egyenlő alapon kezelni a férfiakat és nőket a parancsnokok kinevezésénél, mert a nők fizikai képessége kihívást jelent a katonai alakulatok irányításánál.Ezzel szemben a legfelsőbb bíróság kimondta, hogy a kormány érvelése sérti a nemi egyenlőség elvét.

Bipin Ravat, az indiai hadsereg főparancsnoka.Forrás: AFP/NurPhoto/Vishal Bhatnagar

Bipin Ravat, az indiai hadsereg főparancsnoka korábban egy interjúban azt fejtegette, hogy a nők nem alkalmasak harci feladatokra, mert az ő felelősségük a gyereknevelés. A főparancsnok szerint továbbá gondot jelentene az is, hogy nőtársaik azzal vádolhatnák meg a férfi tiszteket, hogy a női lakrészekben leselkednek.