Észtországban már tesztelik a világ egyik első, a koronavírussal szembeni védettséget igazoló digitális okmányát, amelyet azért fejlesztettek ki, hogy segítsék a dolgozók biztonságos visszatérését a munkahelyekre - jelentette be szerdán a fejlesztéssel foglalkozó Transferwise and Bolt vezetője.

A technológiai világcég alapítóit is magában foglaló csapat által létrehozott műszaki megoldás összegyűjti a koronavírus-tesztadatokat, és lehetővé teszi, hogy digitális hitelesítést követően, egy ideiglenes QR-kód segítségével az emberek megosszák az egészségügyi védettségük állapotáról szóló igazolást másokkal, köztük a munkáltatóikkal is.

Már tesztelik a világ egyik első, a koronavírussal szembeni védettséget igazoló digitális okmányát ÉsztországbanForrás: Sputnik via AFP/Oleg Lastochkin

A cég alapítója, a Vissza a munkahelyre (Back to Work) elnevezésű nem kormányzati szervezet tagja, Taavet Hinrikus azt mondta, hogy az alkalmazás célja csökkenteni a járvánnyal kapcsolatos félelmeket, illetve a Covid-19-járványt követően világszerte elősegíteni, hogy az élet visszatérjen a rendes kerékvágásba.

Múlt héten megnyitották a határokat

Számos ország és vállalkozás dolgozik sietve azon, hogy a vírusfertőzést nyomon követő alkalmazást fejlesszen ki. A Back To Work szervezetben helyi vállalkozók, egészségügyi szakértők és köztisztviselők vannak jelen.

A Radisson szállodalánc és a PRFoods élelmiszer-kereskedelmi cég egyike az első vállalatoknak, amelyek tesztelik az alkalmazást.Kaido Ojaperv, a tallinni Radisson szálloda igazgatója azt mondta, mindenfajta megoldást keresnek arra, hogy munkavállalóik visszatérhessenek, illetve a vendégek megszálljanak náluk.

Észtországban a Covid-19-járványban 1791-en fertőződtek meg, és 64-en meghaltak. A balti országban májusban lazítottak a vesztegzári korlátozásokon, Észtország a múlt héten megnyitotta határait a szomszédos Litvániával és Lettországgal.