Az amerikai külügyminiszter két kanadai állampolgár szabadon bocsátására szólította fel Kínát

Horizontal SPEAKING
Mike Pompeo
Vágólapra másolva!
Mike Pompeo amerikai külügyminiszter két, kémkedéssel megvádolt kanadai állampolgár azonnali szabadon bocsátására szólította fel Kínát. A közleményben az amerikai diplomácia irányítója azt írta, az Egyesült Államok rendkívül aggódik és megítélése szerint a két kanadai férfi fogva tartása semmivel nem igazolható.
Vágólapra másolva!
Mike Pompeo Forrás: AFP/Nicholas Kamm

„Ezek a vádak politikai okokkal magyarázhatók és teljességgel alaptalanok" - fogalmazott Pompeo.

- mondta a tárcavezető. Egyben követelte azt is, hogy Kanada pekingi konzulátusának munkatársai kapcsolatba léphessenek a két férfivel.

Pekingben pénteken jelentették be, hogy vádat emeltek a 2018 óta letartóztatásban lévő Michael Kovrig volt diplomata és Michael Spavor üzletember ellen. Kovrig korábban Pekingben teljesített diplomáciai szolgálatot, Spavor pedig tanácsadó volt észak-koreai ügyekben is.

A pekingi ügyészség kémkedéssel és államtitkok kiszivárogtatásával vádolta meg őket.

Az amerikai közlemény nyilvánosságra kerülése után elemzők emlékeztettek arra, hogy a két kanadai férfit néhány nappal azt követően hallgatták ki, hogy Kanadában amerikai kérésre őrizetbe vették Meng Van-csout, a kínai Huawei telekommunikációs óriásvállalat pénzügyi igazgatónőjét.