Négy nappal a bejrúti robbanás után 45 embert még mindig eltűntként tartanak nyilván; emellett 25 azonosítatlan holttest került elő a romok alól - közölte a libanoni egészségügyi minisztérium egyik szóvivője szombaton.

A kutatás továbbra is folytatódik. A keddi robbanásban több mint 150-en meghaltak, és mintegy ötezren megsérültek.

Több mint 150-en haltak meg a keddi robbanásbanForrás: AFP/Anwar Amro

A sérültek ötöde kórházi ellátásra szorul, százhúszan válságos állapotban vannak. A 10-15 milliárd dolláros kárt okozó katasztrófában 250 ezer ember otthona vált lakhatatlanná.

Tömeges temetés helyett tüntetés lesz

A szerencsétlenség halálos áldozatainak tömeges temetése helyett tüntetést tartanak a libanoni politikai elit ellen szombaton - mondták el a szervezők. Hozzátették: a tömeges temetés logisztikai problémák miatt nem valósulhatott meg, de arra kérték a megmozdulás résztvevőit, hogy viseljenek fekete ruhát. A felvonulás a kikötői katasztrófa helyszínének közeléből indul majd a központ felé. 

A tiltakozók gondatlansággal vádolják a libanoni kormányt,  és őt teszik felelőssé a történtekért.

A robbanást követően előkerült dokumentumok szerint tisztségviselők az elmúlt években többször figyelmeztettek arra, mekkora veszélyt jelent a kikötő egyik raktárában tárolt 2750 tonna ammónium-nitrát, hiába. A katasztrófa óta folyamatos a sárdobálás: tisztségviselők és politikusok egymást vádolják a történtekért. 

Eddig 19 embert vettek őrizetbe az üggyel kapcsolatban, 

köztük Badri Dahirt, a vámhatóság vezetőjét, elődjét, Safik Mirhit és Hasszán Kuraitimot, a kikötő igazgatóját.