Mozgékonyabb és halálosabb lesz az amerikai hadiflotta

Horizontal PORTE AVIONS MARINE EN MER NAVIRE DE GUERRE CIEL NUAGEUX
A nagy anyahajók helyét lassan átveszik a kisebb, mozgékonyabb, legénység nélküli egységek - A képen a USS Carl Vinson
Vágólapra másolva!
Szembesülve Kínának a Csendes-óceánon folytatott expanziós politikájával, a Pentagon dollármilliárdokat tervez beruházni az Egyesült Államok hadiflottájának fejlesztésébe, hogy azt mozgékonyabbá, autonómabbá és halálosabbá tegyék - mondta egy szerdai tanácskozáson Mark Esper amerikai védelmi miniszter.
Vágólapra másolva!

A Pentagon 2045-re olyan felszíni és víz alatti hadihajókat akar építtetni, amelyek képesek legénység nélkül, szakadatlanul cirkálni az óceánokon, és nem invesztálna hatalmas repülőgép-hordozókba, mert azok csak jelentős haditengerészeti légierő kíséretében tudnak helyet változtatni és minden évben hónapokra le kell álljanak a karbantartási munkák idejére.

Plusz 2 százalék

"Egyre többet kell majd költenünk hajók építésére, ezért vissza kell térnünk ahhoz, hogy a haditengerészet a Reagan-korszakhoz hasonlóan 13 százalékkal részesüljön a katonai költségvetésből a jelenlegi 11 százalék helyett" - jelentette ki Esper a Rand Corporation nevű amerikai agytröszt székhelyén tartott tanácskozáson.

A védelmi tárca 2021-es költségvetési terve 207 milliárd dollárt szán a hadiflottára

- ismertette Esper. A 2 százalékos növekmény 4 milliárd dolláros többletet jelent, azaz ennyit lehet majd minden évben új hadihajók építésére fordítani.

Mark Esper Forrás: AFP/Eric Baradat

"A kínai fegyveres erőknek mindenekelőtt a hajózás terén megnyilvánuló destabilizáló tevékenységével szemben az Egyesült Államok képes kell legyen nemcsak arra, hogy Kínát elrettentse minden konfliktustól, de ha szükséges arra is, hogy győztes csatát vívjon meg a tengeren" - jegyezte meg a Pentagon főnöke, emlékeztetve arra: az Egyesült Államok célul tűzte ki, hogy a hadiflotta hajóinak számát tíz év alatt 355-re növeli a jelenlegi 293-ról.

Ahhoz, hogy az Egyesült Államok képes legyen fenntartani dominanciáját a tengereken 2045 távlatában,

- tette hozzá a miniszter.

A nagy anyahajók helyét lassan átveszik a kisebb, mozgékonyabb, legénység nélküli egységek - A képen a USS Carl Vinson Forrás: AFP/Mc Spc2nd Class Z.A. Landers

Több és kisebb

Említést tett arról is, hogy az eddiginél több és kisebb hadihajóban gondolkodnak, amelyek a 2016-ban vízre bocsátott Sea Hunter drónhoz hasonlóan távirányítással vagy akár teljesen autonóm módon hajthatják majd végre feladatukat, legyen az rakéták kilövése, aknák telepítése, utánpótlás szállítása vagy felderítés.