Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Már nincs mozgósítás a találkozóikon, lelkesedés sincs; és főként elveszett az egész ország hallgatólagos jóváhagyása, így kezdi írását a nagyszerű esszéíró, Eric Zemmour.
"A „sárgamellényesek", úgy tűnik, 2020 őszén egyfajta végjátékhoz érkeztek. Mint a kiöregedő bokszolók híres utolsó mérkőzése.
Már nincs mozgósítás a találkozóikon, lelkesedés sincs; az egész ország hallgatólagos jóváhagyása pedig főképp hiányzik.
Idézzük fel a „sárgamellényes" mozgalom eredetét: elsősorban egy adó elleni lázadás volt. Már feledésbe merült, de az első felháborodott reakciókat a kőolajtermékekre kivetett adó emelése váltotta ki. Hasonlított az 1950-es évek poujadista (jobboldali adóellenes mozgalom) „sárgamellényeseire", vagy a régi rezsim „érzelmeire" a királyi adószedőkkel szemben. Azt mondhatjuk, hogy egy jobboldali mozgalom volt, de legalábbis nem baloldali. Sőt, a baloldal eleinte vagy gyanakvással tekintett a „sárgamellényesekre", vagy sértegette őket. Mielőtt még bármit nyilatkoztak volna, a kommunisták bunkóknak, rasszistáknak, nőgyűlölőknek nevezte őket."
Ezután Zemmour egy nagyszerű könyvre utalt, a Külvárosi Franciaország című Christophe Guilluy-műre. Guilluy várostörténész és szociológus, az egyik legtehetségesebb Franciaországban. Néhány éve arra hívta fel nyílt levélben Brüsszel figyelmét, hogy a nemzetek feletti Európa helyett a nemzetek Európájának kell eljönnie.
A Külvárosi Franciaország című könyvben "az ország fellázad, a tősgyökeres francia és az európai származású munkavállalók és alkalmazottak országa lesz, és visszaszorítja a metropoliszokban a bérleti díjak növekedését, a külvárosokban pedig az arab-muszlim bevándorlást. Egyébként, a minden szombaton megtartott „sárgamellényes" tüntetések Párizsban és más nagyvárosokban látszólag ezeknek a helyeknek a szimbolikus visszafoglalása volt, ahonnan elűzték őket.
De a „sárgamellényeseket" átnevelték, mint Pekingben a kulturális forradalom idején, és úgy kezdtek beszélni, mint a CGT (szakszervezet) aktivistái.
Zemmour szerint persze Guilluy nem láthatta előre, hogy a „sárgamellényesek" mellett ott ügyködnek a feketeruhások (Black Blocks), a szélsőbaloldali antifák és a külvárosi söpredék.
Az első csoport törhetett-zúzhatott, a második fosztogathatott, a rendőrség mindezt kíváncsi várakozással szemlélte.
Miután a Diadalívnél a külvárosi gengszterek is kitombolták magukat, a rendőrség újjászerveződött és lecsapott... a „sárgamellényesekre".
A rendőrség a sárgamellényesektől sohasem félt, azokat bátran összeverte, míg az agresszív szélsőbaloldali tüntetőket meg kerülte.
De a fosztogató, gyújtogató, boltokat kirabló feketeruhásoktól is félnek.
Az is ismert, az Origo is beszámolt róla: a sárgamellényesek közé keveredett szélsőbaloldali tüntetők megtámadták az utcán Alain Finkielkraut ismert francia filozófust, antiszemita szidalmakat kiabáltak és össze akarták verni. A rendőrök mentették meg a 70 éves tudóst. Igaz, egyetlenegy szélsőbaloldali antiszemita támadót sem tartóztattak le.
A világhírű esszéista így folytatja: "Guilluy főképpen nem láthatta előre a szélsőbaloldal manipulatív zsenialitását, amely úgy tudott behatolni a „sárgamellényesek" közé, mint kés a vajba. Kiderült róluk, hogy sem vezetőik, sem politikai vonaluk, sem pedig ideológiai struktúrájuk nincs. A La France insoumise (a francia kommunista párt voltaképpen, vezetőjük Jean-Luc Mélanchon) óaktivistáinak felügyelete alatt a „sárgamellényesek" már nem beszéltek adókról, és már meg sem merték említeni a bevándorlást. Csak új alkotmányt és „RIC" -et (Polgári kezdeményezésű népszavazást) követeltek. A „sárgamellényesek" úgy kezdtek beszélni, mint a CGT (baloldali szakszervezet) aktivistái. Néhányan elfogadták a „küzdelmek konvergenciáját" a Traoré nővérekkel. Mindent a szélsőbaloldal uralt. A „bien-pensant" illedelmes média, amely addig sértegette és megvetette, elkezdte bálványozni és tisztelni őket, miközben - a közlekedőedények mintájára - az állományuk kiürült.
Emmanuel Macron, aki annyira félt, hogy egy napig helikopter körözött az Élysée körül, hogy szükség esetén kimenekítse, fellélegezhetett. Nem az ő „nagy vitája" győzte le a „sárgamellényeseket", hanem a fekete tömbök és antifák, a külvárosi söpredék és a szélsőbaloldal. Csupa jó ember."
